KSH: 3,4 százalékos volt a munkanélküliség a 2019. november-2020. januári időszakban

Az idén januárral záruló háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 160 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalék volt, az egy évvel korábbihoz képest 9,5 ezerrel, illetve 0,2 százalékponttal kevesebb - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A közlemény szerint a férfiakat és a nőket közel azonos szintű munkanélküliség jellemezte, a nők esetében a mutató értéke stagnált, a férfiaknál viszont javult. A tavaly október-decemberi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 155 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,3 százalék volt.

    
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2020 január végére 1,7 százalékkal, 250 ezerre csökkent. 2019. november-2020. januárban az egy évvel korábbihoz képest a 15-74 éves férfiak körében a munkanélküliek száma 10 ezer fővel, 86 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,4 százalékponttal, 3,4 százalékra csökkent. A nők esetében a munkanélküliek száma 74 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt.
   

A 15-24 éves munkanélküliek száma 35 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 10,9 százalékra mérséklődött. A munkanélküliek több mint egyötöde ebből a korcsoportból került ki. A 25-54 évesek, a legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 3,1 százalékra, az 55-74 éveseké 1,9 százalékra csökkent. A munkanélküliség átlagos időtartama 11,2 hónap volt, a munkanélküliek 31,0 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com