KSH: 4,0 százalékkal nőtt az ipari termelés júniusban

Az ipari termelés volumene 4,0 százalékkal haladta meg júniusban az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 6,5 százalékkal emelkedett - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken, első becslése alapján.Az előző hónaphoz viszonyítva 1,2 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás júniusban. Az első fél évben 5,6 százalékkal volt nagyobb a termelés,  mint az előző év azonos időszakában. Schindele Miklós, a KSH főosztályvezető-helyettese az adatok ismertetésekor elmondta: az előző havihoz képest kisebb növekedés a járműgyártás ingadozásával függhet össze, a többi feldolgozóipari ágazatot növekedés jellemezte júniusban. Hozzátette, hogy továbbra is az emelkedés meghatározó az ipari kibocsátásban, a második negyedévben is folytatódott a bővülés az első negyedévi 7,8 százalék után.

Tavaly mindössze 0,9 százalékos volt az ipari termelés növekedési üteme a 2015-ös 7,4 százalékot követően. Az ipari termelés volumene májusban 8,8 százalékkal nőtt, áprilisban pedig 3 százalékkal csökkent a márciusi 13,4 százalékos éves növekedés után. Januárban és februárban is bővülést mért a KSH, az év első hónapjában 6,9 százalékkal, ezt követően pedig 2,7 százalékkal nőtt az ipari kibocsátás.


A munkanappal kiigazított adatok alapján a termelés növekedése az egy évvel korábbihoz képest májusban 6,2 százalékos, áprilisban 2,5 százalékos, márciusban 10 százalékos, februárban 7,1 százalékos, januárban pedig 1,9 százalékos volt. Az ipari termelés júniusi részletes adatait augusztus 11-én közli második becslése alapján a KSH.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com