KSH: 5,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta 2016-ban

2016-ban átlagosan 235 ezren voltak munkanélküliek, 73 ezerrel kevesebben, mint 2015-ben.

A tavalyi negyedik negyedévben a 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 36 ezerrel 110 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 1,5 százalékponttal 4,4 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest.



A munkanélküli nők száma ebben az időszakban 40 ezerrel 95 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 2,0 százalékponttal 4,5 százalékra mérséklődött. A 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 3,7 százalékponttal 11,6 százalékra csökkent, de a munkanélküliek egyötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki.

A 25-54 évesek, azaz a legjobb munkavállalási korúak és az 55-64 évesek munkanélküliségi rátája is mérséklődött, előbbieké 1,7 százalékponttal 3,9 százalékra, míg az utóbbiaké 1,1 százalékponttal szintén 3,9 százalékra.

A munkanélküliség átlagos időtartama 17,9 hónap; a munkanélküliek 46,6 százaléka legalább egy éve keres állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít. A munkanélküliségi ráta a 15-74 évesek körében minden régióban mérséklődött. A legjelentősebb változás Dél-Alföldön következett be, ahol 2,5 százalékponttal 4,6 százalékra csökkent a munkanélküliség, illetve Dél-Dunántúlon és Észak-Alföldön, ahol 2,2 százalékpontos csökkenés mellett 5,9, valamint 8,0 százalék volt a ráta. Az átlagot meghaladó javulás ellenére a legmagasabb ráta Észak-Alföldet jellemezte a régiók között, míg a legalacsonyabb, 2,1 százalék Nyugat-Dunántúlon volt a munkanélküliség. A tavalyi év egészében a 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 34 ezerrel 128 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 1,5 százalékponttal 5,1 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

A munkanélküli nők mutatói nagyobb mértékben csökkentek, számuk 39 ezerrel 107 ezerre, munkanélküliségi rátájuk pedig 1,9 százalékponttal szintén 5,1 százalékra mérséklődött. A legnagyobb változás a fiatalok körében volt, éves munkanélküliségi rátájuk 4,4 százalékponttal 12,9 százalékra csökkent. A 25-54 évesek és az 55-64 évesek körében közel azonos mértékű, 1,5, illetve 1,4 százalékpontos mérséklődés mellett a munkanélküliségi ráta 4,5, valamint 4,4 százalék volt. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma 273 ezer volt december végén, 19,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com