KSH: 5,9 százalékkal nőttek a beruházások 2019 negyedik negyedévében

A beruházások volumene 2019 negyedik negyedévében 5,9 százalékkal nőtt 2018 azonos időszakához képest, 2019 egészében, az eddigi leggyorsabb - 14 százalékos volt a bővülés - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Miközben a negyedéves bővülés jelentősen mérséklődött elsősorban a nagysúlyú feldolgozóipar - azon belül részben a járműgyártás - beruházásainak visszaesése miatt, a szolgáltatási ágak többsége jobban teljesített az átlagnál - írta a KSH.

   
Tavaly a negyedik negyedévben a beruházások szezonálisan kiigazított volumene az előző negyedévit 0,3 százalékkal, 2015 negyedéveinek átlagát pedig 56 százalékkal haladta meg. A beruházási teljesítményérték több mint hattizedét képviselő építési beruházások 8,9 százalékkal, a közel négytizedét kitevő gép- és berendezés beruházások pedig 1,6 százalékkal bővültek tavaly a negyedik negyedévben Mind az építési, mind a gépberuházások növekedési üteme jelentősen elmaradt a korábbi időszakokétól.
    

A beruházási teljesítmény 56 százalékát megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene a korábbi időszakok átlagához képest jóval kisebb ütemben, 5,6 százalékkal nőtt. Ugyanakkor a beruházások 16 százalékát realizáló költségvetési szerveknél a megelőző negyedévi stagnálást követően 9,9 százalékkal bővült a volumen.
    

Tavaly a negyedik negyedévben a nemzetgazdasági beruházások több mint negyedét kitevő, a legnagyobb súlyt képviselő feldolgozóipar fejlesztései a tárgynegyedévben 5,5 százalékkal visszaestek. Tavaly egész évben az előző évhez képest a nemzetgazdasági beruházások volumene 14, ezen belül az építési beruházásoké 16, a gép- és berendezés beruházásoké 11 százalékkal nőtt.


A beruházások közel hattizedét jelentő, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 20, a költségvetési szerveknél 11 százalékkal emelkedett a beruházási teljesítmény. A legjelentősebb beruházó ágak közül a teljesítményérték több mint negyedét realizáló feldolgozóiparban 16, az ingatlanügyletek területén 17, a szállítás, raktározásban 15 százalékkal nőtt a beruházások volumene. Ez a három nemzetgazdasági ág a beruházások hattizedét tette ki.
    

A fejlesztések a legnagyobb mértékben a kis súlyú víz- és hulladékgazdálkodásban nőttek, 39 százalékkal, és kiugró növekedést regisztráltak a művészet, szórakoztatás, szabadidő nemzetgazdasági ágban (33 százalék), valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén is (32 százalék). Mindössze az információ, kommunikáció és az oktatás területén realizálódott az egy évvel korábbinál alacsonyabb teljesítmény.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com