KSH: 6,8 százalékra csökkent a munkanélküliség május-júliusban

Idén május-júliusban 306 ezer volt a munkanélküliek száma, 51 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban, a munkanélküliségi ráta 1,2 százalékponttal, 6,8 százalékra csökkent - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).kshA munkanélküliség ezzel tovább csökkent az előző háromhavi, azaz második negyedévi 6,9 százalékról.
A férfiakat alacsonyabb szintű munkanélküliség jellemezte, és körükben a javulás mértéke is nagyobb volt: a 15-74 éves korosztályban a munkanélküli férfiak száma 32 ezerrel, 158 ezerre, munkanélküliségi rátájuk 1,4 százalékponttal, 6,5 százalékra csökkent.

A nők munkanélküliségi aránya ennél kisebb mértékben, 19 ezerrel, 148 ezerre csökkent, rátájuk 1,1 százalékponttal, 7,1 százalékra mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korúak, azaz a 25-54 évesek, és az 55-64 évesek munkanélküliségi rátája egyformán 1,1 százalékponttal, csökkent 5,9, illetve 5,6 százalékra.

A 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 4,1 százalékponttal, 17,7 százalékra csökkent, jóllehet a munkanélküliek csaknem egyötöde továbbra is ebből a korcsoportból került ki. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint 2015. július végén a nyilvántartott álláskeresők létszáma 12,6 százalékkal, 362 ezerre csökkent.

A munkanélküliek 48,2 százaléka legalább egy éve keres állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számít. A munkanélküliség átlagos időtartama 18,2 hónapról 19,3 hónapra nőtt a május-júliusi időszakban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com