KSH: 687 millió euró volt a 2015 novemberi exporttöbblet

Az export euróban számolt érteke tavaly novemberben 6,9, az importé pedig 7,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a kereskedelmi mérleg többlete 687 eurót tett ki, 22 millióval csökkent a 2014 novemberihez képest - jelentette kedden a részletes adatok és a második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A múlt év első tizenegy hónapjában az exporttöbblet 7,455 milliárd eurót tett ki, ami 1,128 milliárddal már meg is haladta a 2014 egész évi aktívumot. A kivitel 7,4, a behozatal 6,0 százalékkal nőtt 2014 első tizenegy hónapjával összevetve.

ksh

Mind a novemberi export, mind az import, de az egyenleg is árnyalatnyival nagyobb a január 8-án kiadott első becslésben közölteknél, amikor 6,5 százalékos export- és 7,7 százalékos importnövekedést jelzett a KSH, amiből 673 millió euró aktívum adódott.

A gépek és szállítóeszközök kivitele 11,0, a feldolgozott termékeké 5,0, az élelmiszerexport pedig 7,7 százalékkal nőtt novemberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A novemberi importban a gépek, szállítóeszközök 11,4, a feldolgozott termékek 11,0, az élelmiszerek 5,4 százalékos növekedést mutattak.

Január-novemberben a gépek és szállítóeszközök kivitele 12,2 , a feldolgozott termékeké 4,9, az élelmiszerexport pedig 2,6 százalékkal az előző év azonos időszakához képest. A gépek, szállítóeszközök tizenegy havi importja 12,9, feldolgozott termékeké 8,2 az élelmiszereké 6,1 százalékkal nőtt. Az energiahordozók behozatala euróban és forintban 26 százalékkal csökkent, mivel 20,2 százalékkal olcsóbban, 8,0 százalékkal kisebb volumen érkezett az országba.

Novemberben az import volumene 17 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest kőolaj és kőolajtermék behozatala - a jelentős világpiaci árcsökkenés mellett - negyedével nőtt. A volumenváltozás mögött az orosz és az iraki eredetű kőolaj mennyiségének növekedése áll. A forgalom közel harmadát adó gázimport volumene csaknem ötödével emelkedett.

A kisebb részarányú villamosenergia-behozatal pedig csökkent - közölte a KSH.

Az Európai Unió többi tagországával lebonyolított forgalomban a január-novemberi kivitel 8,6, a behozatal 7,7 százalékkal nőtt, aminek következtében az aktívum 1,099 milliárd euróval 8,142 milliárd euróra nőtt. Az EU-n kívüli forgalomban az export 2,9, az import 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a deficit 327 millióval 688 millió euróra csökkent.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com