KSH: 8,2 milliárd euró lett a külkereskedelmi többlet 2017-ben

Az elmúlt évet 8,234 milliárd euró többlettel zárta a magyar külkereskedelem, ami 1,487 milliárd euróval kevesebb az előző évinél - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).A tavalyi év egészében a kivitel euróban 8,4, a behozatal 11,1 százalékkal emelkedett a 2016-os adatokkal összevetve. Tavaly decemberben az export és az import euróban számolt értéke egyformán 2,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a havi exporttöbblet 12 millió euróval 502 millió euróra nőtt.

    
A jelentés hozzátette, tavaly decemberben kettővel kevesebb munkanap volt, mint egy évvel korábban. 2017-ben az export értéke meghaladta a százmilliárd eurót 100,774 milliárd euró volt 7,784 milliárd euróval több az egy évvel korábbinál, ami egy közepes hónap teljesítményével megegyező összeg. A 92,536 milliárd értékű tavalyi import 9,271 milliárd euróval volt nagyobb az előző évinél.
   

2017 decemberében az export egész évben a legalacsonyabb, 7,461 milliárd euró volt, éppen úgy, mint a 6,959 milliárd euró havi import, amely csak 2 millióval maradt el az áprilisi értéktől. Az elmúlt év utolsó hónapjában a kivitel 77, a behozatal 76 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolította le Magyarország, tette hozzá a KSH.
   

A külkereskedelmi termékforgalom tavaly decemberi és egész éves részletes adatait március 2-án teszi közzé második becslése alapján a KSH.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com