KSH: a bruttó átlagkereset 652 ezer forint volt 2024. májusban, 14,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit (2. rész)

Idén májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 652 000 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 448 700 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,8, a nettó átlagkereset 14,6, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).A bruttó kereset mediánértéke 525 100 forint volt, a nettó kereseté pedig 363 900 forintot ért el, 16,9, illetve 17,2 százalékkal haladva meg az előző év azonos időszakit.
    

Májusban a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 607 800 forintra becsülhető, ami 15,1 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában. A vállalkozásoknál 609 100, a költségvetésben 592 900, a nonprofit szektorban 636 200 forintot tett ki a rendszeres bruttó átlagkereset, 14,1, 17,5, illetve 19,3 százalékkal emelkedett egy év alatt.
   

A jelentésből kiderült: a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 433 600 forintot ért el, és 14,8 százalékkal volt magasabb, mint tavaly májusban. A reálkereset 10,4 százalékkal nőtt a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,0 százalékos növekedése mellett. Január-májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 633 300 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 421 100 forintot, a kedvezményeket figyelembe véve 435 800 forintot ért el.
    

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 14,2, míg a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 14,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com