KSH: a foglalkoztatottak száma 4 millió 678 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt decemberben

2024 decemberében a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 16 ezerrel, 4 millió 678 ezerre mérséklődött. 2024 decemberében a munkanélküliek száma 210 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).A 2024. október-decemberi háromhónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15-74 évesek körében 4 millió 689 ezerre csökkent.

Míg a férfi foglalkoztatottak száma 2 millió 481 ezer volt, 27 ezerrel elmaradt az egy évvel korábbitól, addig a nőké gyakorlatilag megegyezett az előző év azonos időszakában mért értékkel, 2 millió 208 ezer főt tett ki.

A hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók létszáma 32 ezerrel, 4 millió 515 ezerre csökkent. A közfoglalkoztatottak és a külföldön dolgozók létszáma kismértékben emelkedett, előbbi 63 ezerre, utóbbi 111 ezerre. A 15-64 évesek körében a foglalkoztatási arány 75,1 százalék volt. A ráta a férfiak esetében 0,6 százalékponttal kisebb lett (78,5 százalék), a nőknél lényegében nem változott (71,5 százalék) az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A 2024. október-decemberi időszakban a 15-74 éves munkanélküliek létszáma és rátája megegyezett az előző év azonos időszakában mért értékkel, előbbi 216 ezer fő, utóbbi 4,4 százalék volt. A férfiak esetében a munkanélküliek száma 114 ezret, a nőknél 102 ezret tett ki, míg a munkanélküliségi ráta mindkét nem esetében 4,4 százalék volt.

A munkakeresés átlagos időtartama 11,9 hónap volt. Az összes munkanélküli 47,5 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje keresett állást, ez az érték 3,9 százalékponttal nagyobb az előző év azonos időszakinál, míg a legalább egy éve munkát keresők a munkanélküliek 34,3 százalékát tették ki.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (https://nfsz.munka.hu/) a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2024. december végén 1,8 százalékkal, 221 ezer főre mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com