KSH: a GDP 2,0 százaléka volt az uniós elszámolású hiány az első negyedévben

A kormányzati szektor első negyedévi hiánya 160,1 milliárd forint, a GDP 2,0 százaléka volt, 57,6 milliárd forinttal, illetve 0,8 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A hivatal 8167 milliárd forint szezonálisan kiigazított negyedéves GDP-vel számolt, ami 4,5 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál.

A nemzeti számlák európai rendszerének (ESA2010) módszertani előírásai alapján összeállított adatok szerint a bevételek 8,1 százalékkal, a kiadások 6,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - a bevételeknek a kiadások növekedésénél nagyobb üteme magyarázza a hiány csökkenését.

Logo_GDP

A kormányzati szektor első negyedévi bevétele 3694 milliárd forint volt.

A termelési és importadók 4,2 százalékkal, 1420 milliárd forintra, ezen belül az áfa-bevételek 6,8 százalékkal, 738 milliárd forintra növekedtek. Az előző, tavaly negyedik negyedévi összegektől az adó- és vámbevételek 176, a befolyt áfa 66 milliárddal maradt el.
Az társadalombiztosítási bevételek összege 1066 milliárd forint volt, 6,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a jövedelemadókból 3,9 százalékkal több, 527 milliárd forint bevétel keletkezett.

Éves összehasonlításban, az egyéb bevételek 25,1 százalékkal, 679 milliárd forintra emelkedtek elsősorban az EU-alapoktól kapott támogatások növekedése miatt. Ez az összeg 136 milliárddal nagyobb az egy évvel korábbinál, de 306 milliárd forinttal kisebb az előző negyedévinél.

Az összes kiadás 219 milliárd forinttal, 3855 milliárdra nőtt. Legnagyobb mértékben, 24,1 százalékkal, 817 milliárd forintra az egyéb kiadások emelkedtek, egyrészt a MÁV adósságának átvállalása, másrészt az uniós támogatások kiadási tételeinek növekedése következtében.

A kamat-kifizetések ezzel szemben 6,4 százalékkal, 318 milliárd forintra csökkentek.

A munkavállalóknak kifizetett 821 milliárd forint 7,0 százalékkal (54 milliárd forinttal) haladta meg az egy évvel korábbit. A legnagyobb kiadási tétel, a pénzbeli társadalmi juttatások 1153 milliárd forintos összege alig 25 milliárddal, 2,2 százalékkal nőtt, beruházásokra 224 milliárdot fordított a kormányzat, 12,6 százalékkal (25,1 milliárd forinttal) többet, mint egy évvel korábban.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com