KSH: a használt lakások áremelkedése megállt, az újaké tovább nőtt

Idén a második negyedévben megállt a használt lakások árának emelkedése, miközben az új lakások ára országszerte nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Az idei első negyedév az előző negyedévhez mért kiugró, 6,7 százalékos áremelkedése után a második negyedévben nem folytatódott a használt lakások árának emelkedése, 0,1 százalékos csökkenést mért a KSH.

    
Az új lakások piacán az 5,1 százalékos, első negyedévi áremelkedést további 3,1 százalékos drágulás követte a második negyedévben. Idén a második negyedévben a használt lakások ára 14 százalékkal, az újaké 12 százalékkal volt magasabb a megelőző év azonos időszakához viszonyítva. Egy új lakás átlagosan 27,8 millió forintba került 2019 első két negyedévében, ez 200 ezer forinttal több, mint 2018-ban. Budapesten 400 ezer forinttal, 34,5 millió forintra nőtt az átlagár.


Az eddig ismert adásvételek között a korábbinál nagyobb súllyal jelennek meg a 40 négyzetméter alatti kislakások, ez mérsékelte a teljes lakásra számított árszint emelkedését. A fajlagos árak átlagosan 9,5, a nagyvárosokban 10 százalékkal nőttek. A Budapesten eladott új lakások négyzetméterára a korábbi 603-ról 665 ezer forintra emelkedett. A megyeszékhelyeken és a kisebb településeken 400 ezer forint körül alakult az új lakások fajlagos ára az év első felében.
    

Az első két negyedévben az eddig regisztrált lakáspiaci forgalom további eltolódást mutat a kisebb települések felé. Budapest részesedése az egyötödöt sem érte el, ami jelentős elmozdulás a 2014-2015-re jellemző 30 százalék fölötti értékről. A megyeszékhelyek piaci súlya eközben végig állandó volt, a kisebb településeké pedig folyamatosan nőtt. A nem megyeszékhely városok és a községek az összes használtlakás-értékesítés 60 százalékát adták az első félévben.
    

A használt lakások átlagos ára az első félévben 16,7 millió forint volt, 700 ezer forinttal több, mint 2018-ban. Az árak növekedése az ország valamennyi régiójára jellemző - közölte a KSH.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com