KSH: a járvány a szolgáltatás-külkereskedelmet érintette érzékenyebben

Bár az áruforgalmi egyenleg közel 700 milliárd forinttal javult tavaly 2019-hez képest, a koronavírus-járvány hatására a szolgáltatások külkereskedelmi egyenlege több mint ezer milliárd forinttal romlott 2020-ban az azt megelőző évhez viszonyítva - hívta fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legújabb kiadványában, amelyben a külkereskedelem helyzetét elemezte.Az összefoglalóban - amelyet az MTI-nek szerdán juttattak el - kiemelték: a nettó export 2,1 százalékponttal járult hozzá a GDP volumencsökkenéséhez 2020-ban. Kovalszky Zsolt, a KSH Külkereskedelem-statisztikai főosztályának vezetője a közlemény szerint megjegyezte, hogy az áruforgalmi egyenleg 0,3 százalékponttal fékezte a gazdasági visszaesést, míg a szolgáltatás-külkereskedelmi egyenleg 2,4 százalékponttal növelte azt.
    

A hivatal kiadványában felhívta a figyelmet arra: a külkereskedelmi termékforgalom volumenében tavaly csökkent (a kivitel 1,3 százalékkal, a behozatal 1,0 százalékkal), értékét tekintve pedig nőtt (a kivitel 3,3 százalékkal, a behozatal 1,6 százalékkal). A termékexport forintban számított értéke 2020-ban szinte valamennyi árufőcsoportnál nőtt, csupán az energiahordozóknál és a nyersanyagoknál figyelhető meg ciklikusság - olvasható a kiadványban. Áprilisban a hazai kőolajimport árszintje a 2019. évinek az 50 százalékát sem érte el - mutatott rá a főosztályvezető.
    

A KSH emlékeztetett arra: a szolgáltatások exportja 2020-ban 6918 milliárd, importja 5327 milliárd forintot tett ki, a folyó áron, forintban mért exportbevételek 22, az importkiadások 15 százalékkal csökkentek az előző évhez képest. A kivitelnél éves szinten a legerőteljesebb, 50 százalékos visszaesés a turizmusszolgáltatásban következett be, majd ezt követte a szállítási szolgáltatások csökkenése, 28 százalékkal. A behozatalban is ugyanez a sorrend állt fel, a turizmus- 50, a szállítási szolgáltatások 17 százalékkal csökkentek.
    

A külkereskedelemből a kis- és középvállalkozások részesedése az importban 37, az exportban 24 százalékot tett ki. A nagyvállalati kör (250 fő és afeletti vállalkozások) részaránya mindkét irányban egyaránt 50 százalék körül alakult.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com