KSH: a kereskedelmi többlet 855 millió euró volt szeptemberben

A kivitel 6,5, a behozatal euróban számolt értéke 8,6 százalékkal haladta meg szeptemberben az egy évvel korábbit. A kereskedelmi többlet 855 millió euró volt, 85 millióval kisebb a tavaly szeptemberinél - jelentette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az idei exporttöbblet szeptember végére 6,162 milliárd eurót ért el, amivel csaknem elérte a tavaly egész évi 6,274 milliárdot.

ksh

A KSH fölfelé korrigálta mind az export, mind az import növekedését a november 2-án kiadott első becsléséhez képest, akkor a szeptemberi export 5,6, az import 8,2 százalékos növekedését jelentette.

A kereskedelmi aktívum is nőtt az előzetesen jelzett 814 millió euróról.

Szeptemberben a gépek és szállítóeszközök exportja 11,4 százalékra gyorsult az augusztusi 9,9 százalékos éves növekedési ütemről. A termékkörön belül a kész személygépkocsik kiszállítása és a német reláció dominált - közölte a KSH.

A feldolgozott termékek és az élelmiszerek exportja viszont lassult. A feldolgozott termékek kivitele szeptemberben 2,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az augusztusi 5,6 százalék után az élelmiszerexport növekedése pedig az előző havi 3,5-ről 1,4 százalékosra mérséklődött.

Importban a gépek, szállítóeszközök behozatala az egész évben kétszámjegyű növekedést mutat, szeptemberben is 13,3 százalékkal nagyobb volt, mint egy évvel korábban, a feldolgozott termékek behozatala a 9,4, az élelmiszerek importja 9,8 százalékkal nőtt a tavaly szeptemberihez hasonlítva.

Az energiahordozók importja euróban szeptemberben 12,8 százalékkal, az első kilenc hónapban 26,7 százalékkal kisebb volt a tavalyinál. Az első három negyedévben az energiaimport volumene 8,7 százalékkal kisebb volt, mint a múlt év azonos időszakában és a forintban számolt árak 19,5 százalékkal csökkentek. Az energiahordozó import közel felét kitevő kőolaj és kőolajtermék behozatala a jelentős világpiaci árcsökkenés mellett enyhén visszaesett - a harmadik negyedévi csökkenés miatt.

A forgalom közel harmadát adó gázimport volumene több mint negyedével csökkent a harmadik negyedévben. A kisebb részarányú villamos energia behozatala 10 százalékot meghaladó mértékben nőtt.

Az év első kilenc hónapjában az Európai Unióba irányuló export euróban 8,4, volumenét tekintve 9,6 százalékkal emelkedett, az import 8,0, illetve 8,9 százalékkal nőtt. Az uniós forgalom többlete 6,457 milliárd eurót tett ki, 624 millióval nőtt a múlt év azonos időszakával összehasonlítva.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com