KSH: a második negyedévben 103 ezerrel dolgoztak kevesebben, mint egy évvel ezelőtt

Az április-júniusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 408 ezer, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 68,7 százalékos volt. A foglalkoztatottak száma 103 ezerrel (2,3 százalékkal), a foglalkoztatási ráta 1,3 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot teljes egészében érintették, így hatásai a közölt foglalkoztatási adatokban megjelennek - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Júniusban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 457 ezer volt, az előző hónaphoz képest 58 ezerrel több, az egy évvel korábbihoz képest 38 ezerrel kevesebb.

A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 69,4 százalékos volt, ami a májusi értékhez képest 0,9 százalékponttal emelkedett, az előző év júniusához képest pedig 0,5 százalékponttal mérséklődött.

    
A 15-64 éves foglalkoztatottak száma 118 ezerrel volt alacsonyabb, mint a múlt év második negyedévében, egyformán egyenlő arányban 59-59 ezren sorolódtak a munkanélküliek, illetve csökkentették a munkaerőpiacon jelenlévő aktív népesség táborát. Az aktív népesség csökkenéséből 11 ezren növelték a munakerőpiacról távol maradó inaktívak létszámát, és 48 ezerrel csökkent a korosztály lélekszáma.
    

Április-júniusban az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 55 ezerrel, a magukat közfoglalkoztatottaknak vallóké 28 ezerrel, a magyarországi háztartások külföldön dolgozó tagjaié pedig 19 ezerrel csökkent. A 15-24 éves fiatalok korcsoportjában a foglalkoztatottak száma 29 ezerrel, 257 ezerre, a foglalkoztatási ráta 2,4 százalékponttal, 25,7 százalékra mérséklődött. A legjobb munkavállalási korú 25-54 éves népesség körében a foglalkoztatottak száma 94 ezerrel, 3 millió 359 ezerre, a foglalkoztatási ráta 2,6 százalékponttal, 82,0 százalékra csökkent. Az 55-64 éves idősebb korosztályban a foglalkoztatottak létszáma 701 ezer volt, a foglalkoztatási ráta - részben demográfiai okból - 2,7 százalékponttal, 58,8 százalékra emelkedett.
   

A 20-64 éves korcsoportban -, amelyre az Európa 2020 stratégiában az Európai Unió 2020-ra 75 százalékos célértéket tűzött ki és ezt Magyarország a koronavírus-járványt megelőzően el is érte - foglalkoztatási ráta egy év alatt 1,1 százalékponttal, 74,0 százalékra csökkent. A korcsoportra vonatkozó foglalkoztatási ráta a férfiaknál 82,1, a nőknél 66,1 százalékos volt.
   

A 15-64 éves férfi foglalkoztatottak létszáma 45 ezerrel, a foglalkoztatási ráta 1,1 százalékponttal, 76,0 százalékra mérséklődött, míg a 15-64 éves foglalkoztatott nők létszáma 72 ezerrel, a foglalkoztatási rátájuk 1,6 százalékponttal, 61,4 százalékosra csökkent.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com