KSH: a vendégéjszakák száma márciusban 64,6 százalékkal csökkent

Márciusban a koronavírus-járvány hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 68,1 százalékkal, a belföldi vendégek által eltöltöttek 61,0 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest, együttesen 64,6 százalékkal csökkent a forgalom - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).A külföldi vendégek száma 73,6 százalékkal, a belföldieké 63,5 százalékkal csökkent, összesen 68,3 százalékkal kevesebb vendég éjszakázott a szálláshelyeken. A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron számolt összes bruttó árbevétele 59,7 százalékkal kevesebb volt, 14,2 milliárd forintot tett ki, a szállásdíjbevételek 61,2, a vendéglátásból eredő bevételek 61,6 százalékkal estek vissza.

    
Márciusban 2101 kereskedelmi szálláshely működött, túlnyomó részben csak a hónap első felében, míg tavaly márciusban 2656 egység tartott nyitva. A KSH jelentésében kiemelte: márciusban a kereskedelmi szálláshelyek egy része a koronavírus-járvány okozta intézkedések következtében felfüggesztette a tevékenységét, és egyes esetekben az adatszolgáltatásuk is elmaradt. A tárgyhavi adatok így a korábbi időszakok adataival csak korlátozottan összehasonlíthatók. A korlátozott információs bázis miatt az összefoglaló (STADAT) táblákban a szállodák részletes árbevétel- és kapacitáskihasználtság-mutatói, a tájékoztatási adatbázisban pedig a kapacitáskihasználtságra és a bevételekre vonatkozó adatok márciustól kezdődően nem elérhetők.
    

A jelentés szerint a külföldi vendégek száma márciusban jelentősen csökkent mindegyik szállástípusban és régióban. A vendégéjszakában mért forgalom Európából a 2019. márciusi érték harmada, Ázsiából és Amerikából kevesebb mint a negyede volt. Az orosz és az ukrán vendégéjszakák száma az átlagosnál kisebb mértékben, mintegy a felére esett vissza. A legfontosabb küldő országunkból, Németországból 61,7 százalékkal kevesebb éjszakát regisztráltak a szálláshelyek - írta a KSH.
    

A belföldi vendégek száma 166 ezer, az eltöltött vendégéjszakák száma 381 ezer volt márciusban. A vendégéjszakák száma egyik régióban sem érte el a 2019. márciusi forgalom felét, Budapest-Közép-Duna-vidéken és a Tisza-tónál a harmadát sem. Az első negyedévben kereskedelmi szálláshelyek 18,7 százalékkal kevesebb, 4,1 millió vendégéjszakát regisztráltak. A külföldi vendégek 17,7, a belföldi vendégek 29,7 százalékkal kevesebb (2,1 millió, illetve 2,0 millió) vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken. A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele folyó áron 11,4 százalékkal csökkent, és 82,3 milliárd forintot tett ki az első negyedévben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com