KSH: áprilisban ismét nőtt az export, az import továbbra is csökken

Az export euróban számolt értéke a márciusi visszaesés után 5,2 százalékkal nőtt áprilisban, az import értéke viszont 2,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól az előző havi 2,7 százalékos csökkenés után - jelentette csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az adat nagyobb exportnövekedést és importcsökkenést mutat a hónap elején kiadott első becslésben közölt 5,1, illetve 1,9 százalékosnál.

ksh

Ennek megfelelően az exporttöbblet 30 millió euróval nagyobb, 989 millió euró lett, ami 558 millióval több a tavaly áprilisinál.

Az első négy hónapban a kivitel értéke euróban 2,5, a behozatalé 1,1 százalékkal haladta meg az előző évit. A kereskedelmi többlet 3,449 milliárd euró volt, ami 436 millió euróval haladta meg az egy évvel korábbit.

Ugyanebben az időszakban a forgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 0,3, a behozatalban 2,6 százalékkal csökkent. A cserearány 2,4 százalékkal javult. A forint az euróhoz viszonyítva 1,7, a dollárhoz viszonyítva 2,1 százalékkal gyengült.

A gépek, szállítóeszközök euróban elszámolt kivitele áprilisban 8,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a márciusi 3,3 százalékos csökkenés után. Az év első négy hónapjában 3,8 százalékos volt az éves növekedés.

A feldolgozott termékek kivitele áprilisban 4,3 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest, az élelmiszereké 3,4 százalékkal csökkent.

A gépek, szállítóeszközök behozatala áprilisban 1,8 százalékkal csökkent, az előző havi 2,7 százalékos esés után.

A feldolgozott termékek behozatala áprilisban 4,0 százalékkal nőtt a márciusi 0,9 százalékos csökkenés után éves összevetésben. Január-áprilisban 5,0 százalékkal nőtt az import ebben a főcsoportban.

Euróban az energiahordozók behozatala áprilisban 35,9 százalékkal csökkent az egy hónappal korábbi 30,1 százalékos esést követően, míg az élelmiszereké 8 százalékkal nőtt.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com