KSH: augusztusban 43,4 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak

Augusztusban a belföldi értékesítés árai 66,6, az exportértékesítésé 31,6 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. Az ipari termelői árak az egy évvel korábbihoz képest 43,4, az előző hónaphoz viszonyítva 4,1 százalékkal emelkedtek - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).A belföldi értékesítés árainak gyorsabb növekedését a jelentős drágulást realizáló energiaipar nagyobb részaránya okozta. Az energiaárak meredek emelkedése mellett az alapanyagok drágulásának és a forint gyengülésének is árfelhajtó hatása volt - magyarázta a KSH.
    

Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítés árai 10,3 százalékkal emelkedtek a júliusi 9,1 százalékos emelkedés után.

A feldolgozóiparban mindössze 1,5 százalékos volt a drágulás havi üteme, míg az energiaszektorban 28,4 százalékkal emelkedtek az árak augusztusban. Éves összevetésben a belföldön a 62 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 37,7, a 33 százalékos súlyú energiaiparban 144 százalékkal nőttek az árak tavaly augusztushoz képest.


Míg a feldolgozóiparban az előző havival szemben 1,3 százalékponttal gyorsult az áremelkedés éves üteme, az energiaiparban ez 49,2 százalékpont volt. A élelmiszeriparban  40,6 százalékkal voltak magasabbak a belföldi termelői árak, mint tavaly augusztusban a járműiparban 21,7, a villamos berendezések gyártásában 22,3, a gépgyártásban 15,2, a számítástechnikában 7,8 százalékos volt az emelkedés.
  

A fogyasztási cikkek termelői ára átlagosan 32,8 százalékkal, ezen belül a tartós fogyasztási cikkeké 14,0 százalékkal emelkedett egy év alatt, a beruházási javak belföldi termelői ára 16,9 százalékkal nőtt. A forintban számolt ipari exportárak augusztusban 0,9 százalékkal, egy év alatt 31,6 százalékkal emelkedtek, ezen belül a 96 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 25,7, a 3,8 százalékos súlyú energiaiparban - a világpiaci árak drasztikus növekedése következtében - 238,8 százalékos volt a drágulás.


Tavaly augusztusi árfolyamához képest a forint 16,25 százalékot gyengült az euróval, és 37,69 százalékot a dollárral szemben. Az élelmiszerek exportára 41,7 százalékkal, a járműiparban 20,4, a számítástechnikai ágazatban 15,4 százalékkal, a gyógyszeriparban 34,1 százalékos, a vegyiparban 43,0 százalékos volt a forintban számolt exportárak éves emelkedése. Idén január-augusztusban a belföldi értékesítés árai 45,1, az exportértékesítéséi 23,8, az ipari termelői árak pedig összességében 31,0 százalékkal emelkedtek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com