KSH: augusztusban 5,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 5,8, naptárhatástól megtisztítva 4,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - erősítette meg kedden második becslésében a korábban közölt adatokat a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Január-augusztusban a forgalom volumene - szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint - 4,9 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit.

ksh

Éves összevetésben augusztusban már 38. hónapja nőtt megszakítás nélkül a kiskereskedelmi forgalom.

Augusztusban a fogalom élénkülést mutatott a júliusi ütemhez képest, amikor 2,9, naptárhatástól megtisztítva 3,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 2,8 százalékkal nőtt a júliusi 1,7 százalék után. Az élelmiszer-kiskereskedelem 76 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 2,5, míg az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 4,0 százalékkal nőtt.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene 6,1 százalékkal emelkedett. Ezen belül 11,5 százalékkal növekedtek az eladások a textil-, ruházati és lábbeli üzletekben, a júliusi 2,5 százalék után 4,0 százalékkal a bútor-, műszakicikk és 9,0 százalékkal a számítástechnikai és egyéb iparcikküzletekben.

Ezzel szemben 2,0 százalékkal csökkent a használtcikk-üzletek forgalma. Az árucikkek széles körére kiterjedő, a kiskereskedelmi forgalomból 2,4 százalékos részesedésű csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 11,0 százalékkal emelkedett, folytatva az évek óta tartó bővülést, de jelentősen lelassulva az előző hónapok 30 százalék feletti üteméhez képest.

Az üzemanyagtöltő állomások forgalma 7,5 százalékkal nőtt, az előző két hónap 3,6, illetve 2,5 százalékos üteme után - jelentette a második becslése alapján a KSH.

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai 12 százalékkal emelkedtek.
Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma folyó áron 853 milliárd forint volt.

Az országos kiskereskedelmi forgalom 47 százaléka az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben, 37 százaléka a nem élelmiszer-kiskereskedelemben, 16 százaléka az üzemanyagtöltő állomások üzemanyag-forgalmában realizálódott.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com