KSH: augusztusban 5,9 százalékkal nőttek a keresetek

Augusztusban 5,4 százalékkal magasabbak voltak a havi átlagkeresetek, mint egy évvel korábban, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 5,9 százalékos volt a növekedés - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A növekedést a költségvetési szféra lódította meg, ahol a rendszeres bérek 8,1 százalékos növekedése mellett a prémiumok, jutalmak és más egyszeri juttatások megközelítették a tavaly augusztusi háromszorosát (199,8 százalékkal nőttek) és ezzel együttesen 12,1 százalékos volt a keresetek átlagos emelkedése, a közfoglalkoztatottakat nem számítva.

Download

 

Jelentésében a KSH megemlítette, hogy az augusztusi keresetnövekedésre hatással volt a fegyveres testületek illetményemelése és a kiegészítő pótlék bevezetése a szociális területen dolgozók részére.

A versenyszférában ezzel szemben 3,7 százalékos volt a keresetek átlagos emelkedése, ami a rendszeres bérek 3,8, és az egyszeri juttatások 2,9 százalékos növekedéséből adódott.

Mivel augusztusban zéró infláció volt, azaz a teljes kosárra számolt átlagos fogyasztói árszínvonal megegyezett az egy évvel azelőttivel, a reálkeresetek a nettó bérekkel azonos mértékben változtak.

Idén január-augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 243 100 forint volt.

A pénzügyi biztosítási szektorban hagyományosan legmagasabbak az átlagkeresetek, augusztusban 455 ezer forintot értek el, ez 1,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A mezőgazdaságban 5,3, az építőiparban 6,3 százalékkal nagyobb volt az átlagkereset, mint tavaly augusztusban, ez 183, illetve 192 ezer forint bruttót jelentett. Az ipari átlagkereset 258 ezer forint volt, a kereskedelemben 222, a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás területén csak 161 ezer forint volt a bruttó kereset az infokommunikációs szektorban viszont elérte a 443 ezer forintot.

A költségvetési szektoron belül a közigazgatás, védelem és társadalombiztosítás terén dolgozók keresete 295 ezer forint volt, az egészségügyben 223, az oktatásban 255 ezer forint volt az augusztusi átlagkereset.

A KSH friss adataiból kiderül, hogy a közfoglalkoztatottak száma augusztusban megközelítette 212 ezret, ami 16 ezerrel, 8,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A teljes munkaidőre 79,5 ezer forintot kaptak, 2,5 százalékkal többet, mint tavaly augusztusban.

A vállalkozásoknál 50 ezerrel, 2,6 százalékkal többen álltak alkalmazásban, mint tavaly augusztusban.
Idén az első nyolc hónapban a kereseteket terhelő járulékok és a személyijövedelemadó-szabályok változatlansága miatt a nettó és a bruttó keresetek egyaránt 3,7 százalékkal emelkedtek.

A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 3,8, ezen belül a vállalkozásoknál 3,6, a költségvetés területén 4,1, a nonprofit szervezeteknél pedig 3,0 százalékkal nőttek a keresetek. A fogyasztói árak 0,2 százalékos mérséklődése mellett a reálkereset 3,9 százalékkal emelkedett január-augusztusban.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com