KSH: augusztusban 6,0 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak

Augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 6,0 százalékkal - november óta a legnagyobb mértékben - nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után. A növényi termékek ára 11,2 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékek ára 2,1 százalékkal csökkent - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).A gabonafélék ára 13,9 százalékkal emelkedett. A búza felvásárlási ára 14,9 százalékkal volt magasabb a tavaly augusztusinál a kukoricáé 12,7 százalékkal emelkedett.

A gyümölcsök ára 0,8 százalékkal mérséklődött. Ebből az alma és a szilva ára 20,1, illetve 33,6 százalékkal visszaesett, az őszibaracké ugyanakkor 51,1 százalékkal nőtt.

    
A burgonya éves drágulása az előző havi 45,0 százalékosról 40,9 százalékosra fékeződött. A zöldségfélék ára 21,5 százalékkal lett magasabb a júliusban még 11,6 százalékos emelkedés után. A paradicsom ára 22,5 százalékkal lett magasabb, annak ellenére, hogy 36 százalékkal többet vásároltak fel belőle, mint tavaly augusztusban. Az uborka 35,4 százalékkal drágult. A fejes káposzta 51,4, a saláta 37,7 százalékkal került többe, a sárgarépa ára viszont 116,0 százalékkal megugrott, miután júliusban is 66,8 százalékkal volt drágább az egy évvel korábbinál. A borsó és a zöldbab ára az átlagnál kevésbé, 4,4, illetve 19,0 százalékkal emelkedett.
    

Az élő állatok ára - a vágósertés árának 9,7 százalékos visszaesése következtében - 3,6 százalékkal csökkent. A vágómarha és a baromfi felvásárlási ára alig 0,3 százalékkal volt magasabb a tavaly augusztusinál, a vágójuh 7,0 százalékkal drágult. A tej felvásárlási ára 1,1 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál, a tojás ára 1,9 százalékkal emelkedett, az egyéb állati termékek felvásárlási ára viszont 17,9 százalékkal nőtt.
    

Az idei év első nyolc hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 1,7 százalékkal nőttek, a növényi termékek ára 3,9 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké 1,9 százalékkal csökkent. Január-augusztusban a zöldségfélék ára 7,9 százalékkal magasabb, a gyümölcsöké 8,7 százalékkal alacsonyabb volt. A vágósertés ára 12 százalékkal visszaesett. A tej 2,0, a tojás 10 százalékkal drágult.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com