KSH: augusztusban az egy évvel korábbihoz viszonyítva 0,5, az előző hónaphoz képest 5,0 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene

Az idén augusztusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 0,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 7,6 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 13,6 százalékkal nőtt. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 5,0 százalékkal kisebb volt a júliusinál.
     

Az előző év azonos időszakához képest az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 2,0, az egyéb építmények építésében 17,4 százalékkal nagyobb volt a termelés. A speciális szaképítés termelése 10,6 százalékkal kisebb lett. A megkötött új szerződések volumene 31,9 százalékkal bővült. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 22,3 százalékkal emelkedett, az ipari épületekre kötött nagyértékű szerződéseknek köszönhetően. Az egyéb építmények építésére vonatkozó szerződések volumene 46,6 százalékkal nagyobb volt a 2022. augusztusi, alacsony bázisnál.
    

Az építőipari vállalkozások augusztus végi szerződésállományának volumene 23,9 százalékkal elmaradt a 2022. augusztus végitől, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 4,9 százalékkal magasabb, az egyéb építményekre vonatkozóké 40,6 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 2023 első nyolc hónapjában az építőipari termelés 4,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com