KSH: augusztusban meglódult a külkereskedelmi forgalom

Augusztusban az export euróban számolt értéke 12,5, az importé 10,8 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit, a júliusi 5,4, illetve 6,4 százalékos visszaesés után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).kshAz augusztusi kivitel értéke 7,240 milliárd eurót (2253 milliárd forintot), a behozatalé 6,638 milliárd eurót (2067 milliárd forintot) tett ki. Az exporttöbblet 157 millióval 601 millió euróra nőtt a tavaly augusztusihoz hasonlítva. A jelentős megugráshoz hozzátartozik, hogy augusztusban idén hárommal több munkanap volt, mint tavaly.

Az év első nyolc hónapjában az export 3,0, az import 1,4 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakával összevetve. A kivitel értéke 60,942 milliárd euró (19 061 milliárd forint), a behozatalé 54,296 milliárd euró (16 982 milliárd forint) volt. A kereskedelmi mérlegtöbblet 1,056 milliárd dollárral haladta meg az egy évvel korábbit és 6,646 milliárd eurót tett ki.

Augusztusban a forint az euróhoz mérve 0,3, a dollárhoz képest 1,0 százalékkal erősödött az egy évvel korábbi árfolyamához képest, míg 2016. január-augusztusban az euróhoz mérve 1,3, a dollárhoz viszonyítva 1,2 százalékkal gyengült az előző év azonos időszakával összehasonlítva - jegyezte meg a KSH.

Az augusztusi külkereskedelmi forgalom részletes adatait október 28-án közli majd második becslése alapján a hivatal, míg a szeptemberre vonatkozó első becslését november 9-én fogja kiadni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com