KSH: az előzetes adatoknál is jobban nőtt az ipari termelés márciusban
Az előzetes adatoknál is jobban nőtt az ipari termelés márciusban és az első negyedévben.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott második becslése szerint márciusban az ipari kibocsátás volumene 13,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a május 5-én előzetesen közölt 12,8 százalék helyett. A 0,6 százalékponttal magasabb adat elsősorban az adatellenőrzés során feltárt különösen nagy egyedi adatszolgáltatói hiba javításának következménye - jegyezte meg jelentésében a KSH.
A feldolgozóipar termelése márciusban az átlagosnál is valamivel jobban, 14,1 százalékkal nőtt, amihez az eggyel több munkanap mellett az is hozzájárult, hogy tavaly márciusra, idén áprilisra estek a húsvéti ünnepek. A járműipar teljesítménye márciusban 11,3 százalékkal haladta meg a tavaly márciusit és 7,0 százalékkal a tavalyi első negyedévit.
A számítástechnikai iparban 22,6, a gyógyszergyártásban - részben az alacsony bázis hatására - 28,8 százalékos volt a márciusi növekedés, de rajtuk is túltett a gépgyártás, ahol 30,9 százalékos emelkedést regisztrált a statisztika. A feldolgozóipari termelés egytizedét képviselő élelmiszeripar termelése és 8,1 százalékkal nőtt éves összevetésben márciusban.
A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 13,4 százalékkal emelkedett éves összevetésben. Az új exportrendelések 14,6, az új belföldi rendelések 5,5 százalékkal nőttek. Az összes rendelésállomány 1,2 százalékkal meghaladta a 2016. márciusit, a belföldi rendelések 9,6, az exportrendelések viszont csak 0,8 százalékkal emelkedtek.
Az ipari export volumene márciusban 12,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A feldolgozóipari exportértékesítésen belül a 35 százalékot képviselő járműgyártás kivitele 13,3 százalékkal emelkedett. A számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának külpiaci eladásai ennél is nagyobb mértékben, 19,5 százalékkal nőttek.
Az ipar belföldi értékesítése 5,7 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 9,6 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos hónapjához képest. A fogyasztási cikkek belföldi értékesítése 5,7 százalékkal a beruházási javaké 17,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az energiatermelő ágazatok bevétele 1,9 százalékkal elmaradt a tavaly márciusitól.
(Forrás: MTI)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott második becslése szerint márciusban az ipari kibocsátás volumene 13,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a május 5-én előzetesen közölt 12,8 százalék helyett. A 0,6 százalékponttal magasabb adat elsősorban az adatellenőrzés során feltárt különösen nagy egyedi adatszolgáltatói hiba javításának következménye - jegyezte meg jelentésében a KSH.Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 10,0 százalékkal nőtt a korábban közölt 9,4 százalék helyett.
Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 0,7 százalékkal emelkedett, a korábban jelzett 0,4 százalékos növekedéssel ellentétben. Az első negyedévben az ipari kibocsátás 7,8 százalékkal emelkedett az előzetes 7,5 százalékkal szemben.A feldolgozóipar termelése márciusban az átlagosnál is valamivel jobban, 14,1 százalékkal nőtt, amihez az eggyel több munkanap mellett az is hozzájárult, hogy tavaly márciusra, idén áprilisra estek a húsvéti ünnepek. A járműipar teljesítménye márciusban 11,3 százalékkal haladta meg a tavaly márciusit és 7,0 százalékkal a tavalyi első negyedévit.

Hozzászólások