KSH: az ipari termelés 5,3 százalékkal mérséklődött 2024 decemberében

Az ipari termelés volumene 2024 decemberében 5,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) második becslése alapján csütörtökön.Az első becslésben közölt decemberi adathoz viszonyítva a második becslés adata nem változott - tették hozzá. A feldolgozóipari alágak közül hétben nőtt, hatban visszaesett a termelés, a legnagyobb mértékben a villamos berendezés gyártásában.

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,8 százalékkal kisebb volt a 2024. novemberinél. 2024-ben az ipari termelés volumene 4,0 százalékkal kevesebb volt, mint 2023-ban - közölte a KSH. Az ipari export volumene 3,6 százalékkal kevesebb volt az egy évvel korábbinál. A feldolgozóipari exportértékesítés 29 százalékát képviselő járműgyártás kivitele 22 százalékkal visszaesett, míg a 13 százalékos súlyú számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásáé 0,3 százalékkal nőtt.

Az ipar belföldi értékesítése 2,8, a feldolgozóiparé 5,1 százalékkal kisebb volt az előző év azonos hónapjában mértnél. Az iparon belül döntő (94 százalékos) súlyt képviselő feldolgozóipar termelése 7,1 százalékkal csökkent, a csekély súlyú bányászat kibocsátása 81, az energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 24 százalékkal nőtt.

A legnagyobb súlyú, a feldolgozóipari termelés 22 százalékát adó járműgyártás volumene 21 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

A közúti gépjármű gyártása 30, a közúti jármű alkatrészeinek gyártása 17,5 százalékkal csökkent. A feldolgozóipari termelés 9,9 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 5,9 százalékkal nőtt. A két legnagyobb alágazatot tekintve az elektronikai alkatrész, áramköri kártya gyártása 9,8 százalékkal csökkent, míg a számítógép, perifériás egység gyártása 58 százalékkal nőtt.

A 8,1 százalékos feldolgozóipari súlyú villamos berendezés gyártása - az alágak közül a legnagyobb mértékben - 25 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A két legjelentősebb súlyú alágazat közül az akkumulátor, szárazelem gyártása 51 százalékkal visszaesett, a villamos motor, áramfejlesztő, -elosztó, -szabályozó készülék gyártásáé 10 százalékkal nőtt.

A feldolgozóiparból 15 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 2,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest, a hazai eladások növekedése és a kivitel csökkenése eredőjeként. A legnagyobb (23 százalékos) súlyt képviselő húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 1,2 százalékkal nőtt egy év alatt. Hat alágazatban bővült még a termelés, 2,5 és 216 százalék közötti mértékben, a legerőteljesebben az igen csekély súlyú halfeldolgozás, -tartósításban, a legkevésbé a pékáru, tésztafélék gyártásában. A többi négy alágazatban 1,7 és 9,2 százalék közötti mértékben csökkent a kibocsátás, a leginkább a növényi, állati olaj gyártásában.

A két közepes súlyú alág közül a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 2,1, a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása 8,5 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. A legnagyobb mértékben, 8,5 százalékkal a 3,8 százalékos feldolgozóipari súlyú fafeldolgozás, papírtermék gyártása, nyomdai tevékenység kibocsátása emelkedett 2023 decemberéhez mérten, mindkét értékesítési irányban nőttek az eladások.

Folytatva az előző két havi bővülést, a 6,2 százalékos feldolgozóipari súlyt adó vegyi anyag, termék gyártása 7,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a szakágazatok döntő többségében növekedést regisztráltak. Az ipari termelés négy régióban nőtt, négyben csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb, 6,4 százalékos bővülés Észak-Alföldön, a legjelentősebb, 18,9 százalékos visszaesés Pest régióban volt.

A megfigyelt feldolgozóipari ágazatok új rendelésének volumene 14,6 százalékkal visszaesett egy év alatt. Az új belföldi rendelések 2,6, az új exportrendelések 15,7 százalékkal csökkentek. Az összes rendelésállomány december végén 14,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Tavaly az előző évhez képest az ipari termelés 4,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi, 5,5 százalékos visszaesést követően. Ezen belül a három nemzetgazdasági ág közül a feldolgozóipar kibocsátása 4,9 százalékkal mérséklődött, ugyanakkor az energiaiparé 7,3, a csekély súlyú bányászaté 27 százalékkal bővült 2023-hoz viszonyítva.

A feldolgozóiparban folyó áron mintegy 51 ezer milliárd forint termelési értéket állítottak elő 2024-ben. A feldolgozóipar tizenhárom alága közül kilencben csökkent a termelés, a legnagyobb mértékben, 13,6 százalékkal a villamos berendezés gyártásában. A legnagyobb alág, a járműgyártás kibocsátása 9,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A többi négyben nőtt a volumen, 0,2 és 3,9 százalék közötti mértékben, a leginkább az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában.

Az ipari export 3,8 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál (2023-ban 3,0 százalékos volumencsökkenést mértek). A teljes ipari értékesítés 62, a feldolgozóipari értékesítés 73 százaléka származott külpiaci eladásokból. A feldolgozóipari export 6,2 százalékkal csökkent az előző évhez viszonyítva. Ezen belül a 32 százalékos súlyt képviselő járműgyártásban 9,9 százalékkal visszaesett a kivitel volumene.

Az ipar belföldi értékesítése 2,7, ezen belül a feldolgozóiparé 3,8 százalékkal mérséklődött. A feldolgozóipar hazai értékesítésének legnagyobb részét, 27 százalékát adó élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásának belföldi eladásai viszont 5,0 százalékkal meghaladták az előző év szintjét.

Az ipari termelés csak Dél-Dunántúlon nőtt (3,0 százalékkal). A többi régióban 1,6 és 8,0 százalék közötti volumencsökkenést regisztráltak, a legnagyobb mértékűt Pest régióban.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com