KSH: bővült a vállalkozói szféra tavaly

Tavaly folytatódott a vállalkozói szféra bővülése: december végén a regisztrált gazdasági szervezetek száma megközelítette az 1 millió 828 ezret, ami csaknem 22 ezres növekedés az előző évihez képest, és közel 41 százalékkal több a 2005. évinél, a tavalyi bővülés azonban kizárólag az önálló vállalkozók számának bővüléséből adódott, a vállalkozások 99,7 százaléka kisvállalkozás - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Magyarország, 2013 című, most megjelent kiadványából.

kshA vállalkozások között továbbra is túlnyomó többségben vannak a 10 főnél kevesebbet foglalkoztató mikrovállalkozások, amelyek között csökken az alkalmazottal nem rendelkezők aránya, miközben az 1–9 fős társaságoké nő. Alig 16 ezer vállalkozás rendelkezik 20 főnél több alkalmazottal.

A középvállalkozások aránya 0,3, a nagyvállalkozásoké mindössze 0,1 százalék Magyarországon.

Az újonnan regisztrált vállalkozások száma tavaly 8,3 százalékkal 107 ezerre emelkedett, különösen az egyéni vállalkozó (+29 százalékkal ) és betéti társaság kategóriában, ami a dohányboltok létesítésével függ össze. A dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultságot ugyanis egyéni vállalkozóként vagy olyan gazdasági társaság útján kell gyakorolni, amelyben legalább egy természetes személy, tag korlátlan felelősséggel tartozik a társaság kötelezettségeiért.

A frissen bejegyzett társas vállalkozások száma 2,2 százalékkal mérséklődött 2012-höz képest.
A megszűnések számának 2011-ben és 2012-ben tapasztalt emelkedése 2013-ban megtorpant: 3,5 százalékkal kevesebb szervezetet vettek ki a nyilvántartásból, mint 2012-ben. Az egyéni vállalkozók közül 21 százalékkal kevesebben „zártak be” az előző évihez képest, miközben a megszűnt társas vállalkozások száma továbbra is nőtt, egy év alatt 23 százalékkal. A társas vállalkozások körében a felszámolási eljárások száma is jelentősen, 36 százalékkal emelkedett.

A KSH adatai szerint 2013-ban minden negyedik vállalkozás a mezőgazdaságban tevékenykedett. Az ágazati szerkezet ugyanakkor egyértelműen tükrözi a szolgáltató szektor meghatározó szerepét. Hangsúlyos és egyre gyarapodó az ingatlanügyletek (13 százalék), a kereskedelem, gépjárműjavítás (12 százalék) és a szakmai,tudományos, műszaki tevékenységek részesedése (10 százalék).

A számszerű változásokat vizsgálva dinamikusan bővült a művészeti, szórakoztató, szabadidős tevékenységet és az oktatást végzők köre, valamint jelentősen megugrott az adminisztratív és szolgáltatást támogatók és az egyéb szolgáltatók száma is 2012-höz képest. Ugyanakkor folytatódott a visszaesés a pénzügyi, biztosítási ágazatban és az építőiparban, és a korábbi évek bővülő tendenciája csökkenésbe fordult a szálláshely-szolgáltatók és vendéglátók esetében.

Az önálló vállalkozók az őstermelői igazolványok 2008-as bevezetése óta a mezőgazdaságból hasítják ki a legnagyobb szeletet: 2013-ban a mezőgazdaságban tevékenykedő szervezetek 97 százaléka az önálló vállalkozók közül került ki. Szerepvállalásuk emellett a pénzügyi, biztosítási tevékenység, az ingatlanügyletek és az oktatási ágazatokban is számottevő, csaknem a társaságok négyötödét teszik ki.

A társas vállalkozások aránya a villamosenergia-,gáz, gőzellátás, légkondicionálás területén azonban csaknem 100 százalékos.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com