KSH: csaknem hat és félezer lakás épült az első félévben

Az első félévében 6472 új lakás épült, 0,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 18 227 volt, 0,9 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Budapesten 8,6 százalékkal, a kisebb városokban 7,8 százalékkal kevesebb lakás épült. A megyei jogú városokban 10 százalékkal, a községekben 4,3 százalékkal több lakást vettek használatba, mint a múlt év első felében.

    
A második negyedévben használatba vett 2811 lakás, 10 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában és 2017 harmadik negyedéve óta a legkevesebb. Budapesten a felére esett vissza a negyedévben átadott lakások száma. Pest megyében a lakásépítések száma továbbra is kiemelkedő, ám az előző év azonos időszakához képest 5,9 százalékkal csökkent. Győr-Moson-Sopron megyében 10 százalékkal emelkedett az épített lakások száma (1156), amely így önmagában meghaladta az Alföldön és Észak-Magyarországon felépült összes lakásét (1032) - közölte a KSH.
    

A természetes személyek által épített lakások aránya az egy évvel korábbi 49 százalékról 47 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 49 százalékról 52 százalékra emelkedett. Az új lakóépületekben használatba vett lakások 51 százaléka családi házban, 40 százaléka többszintes, többlakásos épületben, 4,2 százaléka lakóparkban épült. A lakások 53 százaléka értékesítésre, 45 százaléka saját használatra, 2,1 százaléka bérbeadásra épült.
    

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 2  négyzetméterrel, 99 négyzetméterre csökkent. Az építési engedélyek és bejelentések alapján épülő lakások száma Budapesten alig emelkedett, a megyei jogú városokban 3,2 százalékkal, a többi városban 5,7 százalékkal csökkent, míg a községekben 20 százalékkal nőtt. Az építtetők az esetek 47 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten 7,5 százalék, az alacsonyabb területi egységek felé haladva egyre magasabb, a községekben elérte a 92 százalékot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com