KSH: csökkent a szegénység 2013-ban Magyarországon

A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya 2013-ban együttesen 31,1 százalékot ért el, ami 2,4 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban - állapította meg a KSH legfrissebb, a háztartások életszínvonaláról szerdán közzétett kiadványa.

kshA KSH megállapítása szerint az utóbbi négy évben a jövedelmi egyenlőtlenség valamelyest nőtt Magyarországon, ám mértéke még mindig bőven alatta marad az EU-tagországok átlagának.

Az Európai Unióban szokásosan használt terminológia szerint 2013-ban Magyarországon a relatív jövedelmi szegények
közé a lakosság 14,6 százaléka tartozott, 23,9 százalék volt a súlyosan deprivált és 9,2 százalék nagyon alacsony
munkaintenzitású háztartásban élők aránya.

Magyarországon 2013-ban a háztartások 1 millió 287 ezer forintos egy főre jutó éves bruttó jövedelme 4,3 százalékkal haladta meg a megelőző évit. A bruttó jövedelmeken belül a munkajövedelmek aránya 67,8 százalék, amelyek túlnyomó része 81,6 százaléka főállású munkaviszonyból származott.

A háztartások összes jövedelmének közel harmadát a társadalmi jövedelmek tették ki, egy főre jutó éves átlagos értékük 389 ezer forint volt. A társadalmi jövedelmeken belül a legnagyobb arányt a nyugdíjak, nyugdíjszerű ellátások képviselték.

A lakosság fogyasztási szintje tavaly összességében a megelőző év szintjén maradt. A háztartások legnagyobb kiadási tétele továbbra is az összkiadás negyedét kitevő lakásfenntartás és háztartási energia, bár aránya kissé csökkent. A napi szükségletek (étkezéssel, lakásfenntartással és közlekedéssel kapcsolatos költségek) kifizetése után a kiadások mintegy 40 százalékát fordíthatták további fogyasztásra a háztartások.

A KSH közlése szerint a szubjektív jólét két kiemelt változójának, az élettel való elégedettségnek és az anyagi helyzettel való elégedettségnek vizsgálata alapján megállapítható: míg az életkor előrehaladtával együtt csökkent az emberek élettel való elégedettsége, addig az anyagi helyzet szubjektív megítélése – a középkorúakra jellemző mélypont után – idősebb korra javul.

A jövedelmi helyzet mindkét vizsgált elégedettségi mutatóra hatással van, de míg az anyagi helyzet értékelése erős kapcsolatot mutat vele, az élettel való elégedettség csupán a legszegényebbek és a leggazdagabbak esetén mutat szorosabb összefüggést az egyén gazdasági helyzetével - áll a kiadványban.

Az elemzés a Háztartási Költségvetési és Életkörülmények Adatfelvétel 2014-ben gyűjtött, előzetes adatain alapul. Az adatfelvételre 2014. március 1-je és 2014. április 15-e között került sor, amelynek során 9220 háztartási kérdőívet töltöttek ki a válaszadók, valamint 19 121 személyi interjú készült e háztartások 16 éves és idősebb tagjaival.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com