KSH: csökkentek a beruházások a második negyedévben

A beruházások volumene 20,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a második negyedévben, az első negyedévi 12,6 százalékos visszaeséssel együtt az év első felében 17,3 százalékkal kevesebb beruházás valósult meg - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az általános visszaesésen belül azonban a feldolgozóiparban -, amelynek súlya több, mint egyharmados - 11,1 százalékkal nőtt a beruházások volumene az előző négy negyedévi csökkenés után.

ksh

Az előző negyedévhez viszonyítva 0,8 százalékkal mérséklődtek a beruházások a szezonálisan kiigazított volumenindexek szerint.

A csökkenést - az előző negyedévhez hasonlóan - az európai uniós forrásból finanszírozott fejlesztések befejeződése okozta, ami a költségvetési szervek beruházásait érintette a legnagyobb mértékben - tette hozzá a jelentés.

Az előző negyedévhez hasonlóan a gépberuházások gyakorlatilag az egy évvel korábbi szinten stabilizálódtak - 0,1 százalékkal estek vissza -, elmélyült viszont az épületberuházások hanyatlása: az első negyedévi 24,4 százalékos csökkenés után 36,8 százalékkal maradtak el a tavalyi második negyedévtől.

Az uniós források hiányának hatását jelzi, hogy a költségvetési szférában 53,5 százalékkal estek vissza a beruházások, míg a vállalkozásoknál 18,3 százalékkal, ám KSH szerint ott is elsősorban az állami tulajdonú vállalkozások visszafogott beruházásai miatt.

Az előző negyedévhez hasonlóan legnagyobb mértékben, 70,6 százalékkal a vízellátás, szennyvíz gyűjtése, hulladékgazdálkodás terén zuhant a beruházások volumene. Az ágazatban befejeződtek az EU-forrásból finanszírozott ivóvízjavító, szennyvíztisztító és hulladékkezelő projektek, amelyek a tavalyi év második felében 40 százalékosnál is nagyobb emelkedést hoztak.

A közigazgatás és védelem terén 37,4 százalékkal csökkent a beruházási aktivitás a tavalyi egész éves 38,9 és a 2015 negyedik negyedévi 82,3 százalékos növekedés után.

Elsősorban az EU-forrásból történő közbeszerzések befejeződései miatt az oktatásban 12,9, a humán-egészségügyi és szociális ellátás területén 50,1 százalékkal estek a beruházások a második negyedében az egy évvel korábbiakkal összevetve.

A szállítás, raktározás beruházásainak volumene 65,0 százalékkal csökkent elsősorban az uniós forrásból finanszírozott útépítések és útfelújítások befejeződése miatt.

Számottevően, 21,1 százalékkal emelkedett a beruházási teljesítmény a kereskedelemben, gépjárműjavításban, és részben a korábbi években elhalasztott fiókfelújításai következtében 15,6 százalékkal a pénzügyi, biztosítási tevékenység területén.

A sporttal kapcsolatos nagyberuházások jóvoltából 25,9 százalékkal nőtt a beruházási volumen a művészet, szórakoztatás, szabadidő kategóriájában a tavalyi egész éves 21,6 és az első negyedévi 27,1 százalék után.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com