KSH-elnökhelyettes: globális jelenség a magas infláció

A magas infláció nem egyedi, országspecifikus, hanem globális jelenség - így kommentálta Windisch László, a KSH elnökhelyettese a pénteken megjelent statisztikai adatot.Felidézte: idén januárban 7,9 százalékkal emelkedett az átlagos fogyasztói kosárba tartozó termékek és szolgáltatások árszínvonala az egy évvel korábbi árakhoz képest. Észtországban és Litvániában 12 százalék körüli inflációt mértek januárban éves összehasonlításban; Belgiumban és Szlovákiában 8 százalékot meghaladó drágulás volt - mutatott rá. A magyar adat a holland és lett adattal egyezik nagyságrendileg - tette hozzá.
    

Megjegyezte, hogy az infláció dinamikájában Magyarország a 0,5 százalékpontos havi emelkedéssel az uniós országok középmezőnyébe tartozik.

Szlovákiában például 3,4, Belgiumban 1,9 százalékpontot emelkedett az infláció mértéke januárban tavaly decemberhez képest - folytatta. Az elnökhelyettes emlékeztetett arra, hogy a statisztikai hivatalok minden évben újra megállapítják annak a fogyasztói kosárnak a tartalmát, szerkezetét, amelyen keresztül egész évben az árak változását mérni tudják. Ez a fogyasztói kosár az előző év tényleges, a KSH által mért háztartási fogyasztásának átlagát tükrözi; ettől az egyes háztartások kiadásai, az, hogy ki mire költ arányaiban többet vagy kevesebbet, eltérhetnek - húzta alá.
    

Tájékoztatott: az idei új fogyasztói kosárban leginkább a vendéglátás súlya nőtt, abból fakadóan, hogy 2020-szal ellentétben 2021-ben már kevésbé érintették a vendéglátóhelyeket a járvány miatti bezárások. Nőtt az üzemanyagok és a dohánytermékek súlya is, amelyek ára tavaly az átlagosnál jóval nagyobb mértékben emelkedett. Ezekkel szemben csökkent a háztartási energiára, illetve a nem vendéglátásban vásárolt élelmiszerekre fordított kiadások aránya.
    

Windisch László elmondta, hogy a súlyok változása érdemben nem befolyásolta a januári inflációt, amely a tavaly alkalmazott súlyokkal is ugyanúgy 7,9 százalék lett volna. A januári magas adatban nagy szerepe volt az élelmiszerárak 10 százalék körüli áremelkedésének - ismertette. Hozzátette: az élelmiszerekre a kormány által bevezetett árstop a februári inflációs adatban fog majd tükröződni.
    

Az energiaárak globálisan magas szintje az egyik fő oka a világszerte magas inflációnak - ecsetelte az elnökhelyettes. Utalt az Eurostat adataira, amelyek szerint az EU-ban átlagosan 75 százalékkal emelkedtek a termelői árak az energiaiparban az elmúlt egy évben. "Ez több körös hatásban az áruk és szolgáltatások legszélesebb körében árfelhajtó hatású volt." Magyarországon a háztartásokat közvetlenül érintő energiaárak a rezsicsökkentés miatt nem emelkedtek - hangsúlyozta Windisch László.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com