KSH: folytatódott az építőipar visszaesése februárban

Az építőipari termelés volumene februárban 19,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A termelés csökkenését - csakúgy, mint az előző hónapban - részben az uniós forrásból végzett munkák múlt év végi befejeződése, részben a magas bázis okozta - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A szezonálisan és munkanaphatástól megtisztított adat szerint az előző hónaphoz hasonlítva 1,1 százalékkal emelkedett az építőipari termelés.

ksh

A legnagyobb mértékben az út- és vasútépítő, valamint a közműépítéssel foglalkozó vállalkozások termelése maradt el az előző év azonos időszakától.

Az első két hónapban az építőipari termelés volumene 19,6 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál.
Mindkét építményfőcsoport termelésének volumene csökkent februárban az előző év azonos időszakához viszonyítva: az épületek építése 8,6, az egyéb építményeké 35,4 százalékkal esett vissza.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene február végén továbbra is 40,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól bár a megkötött új szerződések volumene 8,7 százalékkal emelkedett.

Az épületek építésére kötött új szerződések volumene - kiemelten az ipari és raktárépületek építésére feladatott nagy volumenű megbízásokkal - 19,9 százalékkal nagyobb volt a tavaly februárinál, így az összes rendelésállomány 41,2 százalékkal nőtt.

Az egyéb építmények építésére vonatkozó új rendelések 1,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit és a teljes állomány 61,7 százalékkal alacsonyabb, alig két ötöde a tavaly februárinak.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com