KSH-ingatlan.com: februárban tovább nőttek az albérleti díjak

A lakásbérleti díjak országosan 1,8 százalékkal, a fővárosban 1,4 százalékkal nőttek februárban az egy hónappal korábbihoz viszonyítva; éves összevetésben országosan 20, Budapesten 21 százalékos volt az áremelkedés - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.A statisztikai adatok szerint az előző hónaphoz mérten a lakbérek jobban nőttek a fogyasztói áraknál, így reálértéken számítva januárhoz képest kismértékű emelkedést mutattak. A járvány kitörése előtti szinttől, a 2020 januári csúcsértékektől viszont reálértéken az árak országosan 13 százalékkal, a fővárosban pedig 15 százalékkal maradtak el.
    

A fővárosban valamennyi kerületcsoportban emelkedtek a lakbérek egy hónap alatt, leginkább, 2,4 százalékkal a budai hegyvidéki kerületekben, a többi kerületcsoportban pedig 1-2 százalékkal. Egy év alatt a pesti belső kerületekben történt a legnagyobb, 24 százalékos és a pesti külső kerületekben a legkisebb, 18 százalékos drágulás.
    

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint elmondta: a minimálbér és a garantált bérminimum is jelentősen emelkedett januártól, ez pedig az átlagfizetéseket is feljebb húzta, amivel a lakásukat kiadó tulajdonosok is számoltak. Emellett támogatja a lakbérek emelkedését, hogy a magas kamatok miatt a lakásvásárlást tervezők jelentős része még mindig kivár, akiknek pedig muszáj költözniük, azok közül sokan bérelt lakást keresnek - tette hozzá.
    

A szakember megjegyezte, hogy idén folytatódhat a lakbérek emelkedése, de ennek üteme várhatóan elmarad az infláció mértékétől. Az ingatlan.com elemzéséből kiderül továbbá, hogy március közepére 210 ezer forintra emelkedett Budapesten az átlagos bérleti díj, amely tavaly ősz óta 200 ezer forint volt. A vármegyeszékhelyek között Veszprém a legdrágább 155 ezer forintos átlagos bérleti díjjal, utána következik Győr, Debrecen és Székesfehérvár egyaránt 150 ezer forinttal. Debrecen mellett Miskolcon és Szegeden volt a legszélesebb kínálat március közepén: a miskolci átlagos bérleti díj 100 ezer, a szegedi 122 ezer forintot tett ki - olvasható a KSH és az ingatlan.com kiadványában.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com