KSH: jövőre megváltozik a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása
Jövőre megváltozik a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása (TEÁOR), a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a főtevékenységkódot átállítja - közölte a KSH hétfőn az MTI-vel.A közleményben ismertették, hogy 2025. január 1-jén az Európai Unióban hatályba lép a gazdasági tevékenységek európai osztályozásának új változata, a NACE Rev. 2.1, Magyarországon pedig az ennek megfelelő TEÁOR’25 (gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere).
A TEÁOR a gazdasági szervezetek tevékenységeinek meghatározására, illetve osztályozására használt, uniós szinten harmonizált, kötelező nemzeti szabvány a hivatalos és egyéb adminisztratív adatgyűjtések, valamint a nemzeti és a nemzetközi statisztikák és elemzések alkalmazásában - idézték fel a közleményben. Kiemelték, a jelenleg használt TEÁOR’08 2008-as bevezetése óta rengeteget változott a világ, és ennek következtében a gazdaságban végzett tevékenységek is. Példaként említik, hogy előtérbe került a megújuló forrásból származó villamosenergia-termelés, az internetes keresőportállal kapcsolatos tevékenység, míg más tevékenység – mint a videókazetta kölcsönzése – relevanciája csökkent.
A TEÁOR-t is rendszeresen frissíteni kell egy uniós szintű, egységes folyamat részeként. A TEÁOR’25 a gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozásának új, hazai kiadása, összhangban az EU-tagállamok gyakorlatával 2025. január 1-jén lép életbe, és felváltja a TEÁOR’08-at. A gazdasági szervezeteknek a változás következményeként kötelezően megváltozik a tevékenységi kódjuk - hívták fel a figyelmet a közleményben.
A gazdasági szervezetek adminisztratív terheinek csökkentése érdekében a KSH minden szervezetnek beállítja az új TEÁOR szerinti főtevékenységkódját. Az új főtevékenységkódokat a KSH átadja a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) és a Magyar Államkincstárnak. 2025. január 31-től minden nyilvántartás már az új TEÁOR’25 szerinti főtevékenységkódokat tartalmazza majd.
A hatályos főtevékenységkódok a statisztikaiszámjel-lekérdezőn keresztül érhetők el. Amennyiben egy gazdasági szervezet nem fogadja el a részére megajánlott főtevékenységet, akkor a NAV-nál illetékmentesen tudja kezdeményezni a módosítást 2025. július 1-ig, a költségvetési szervek a Magyar Államkincstárnál tudnak módosítást kezdeményezni ugyanezen időpontig - tájékoztatott a KSH.
(Forrás: MTI)

Hozzászólások