KSH: júliusban 167 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júliusban a kivitel volumene 4,9, a behozatalé 7,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az aktívum 167 millió eurót tett ki, az egyenleg 398 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten.Júniushoz viszonyítva az export kiigazított volumene 1,0, az importé 0,9 százalékkal csökkent - jelentette kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).


Júliusban a kivitel értéke 11,8 milliárd euró (4641 milliárd forint), a behozatalé 11,6 milliárd euró (4575 milliárd forint) volt. Euróban kifejezve az export értéke 4,8, az importé 8,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Naptárhatással kiigazítva a kivitel volumene 1,8 százalékkal mérséklődött, a behozatalé 0,2 százalékkal nőtt.


A KSH kitért arra, hogy a külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 3,5, a behozatalban 5,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. A cserearány 1,7 százalékkal romlott. A forint árfolyama az euróhoz mérten 3,6, a dollárral szemben 5,6 százalékkal gyengült. A gépek és szállítóeszközök exportvolumene 0,7 százalékkal kisebb, behozatala 4,4 százalékkal nagyobb lett. A villamos gép, készülék és műszer árucsoport volumene a kivitelben tizedével csökkent, a behozatalban kismértékben nőtt. A közúti jármű árucsoport export- és importvolumene közel azonos ütemben mérséklődött a bázisidőszakihoz képest.


A híradástechnikai, hangrögzítő és lejátszó készülék exportvolumene kevésbé, importvolumene közel ötödével bővült az egy évvel korábbihoz képest. Az energiafejlesztő gép és berendezés árucsoport forgalma a kivitelben minimálisan nőtt, a behozatalban mintegy tizedével elmaradt az előző év azonos időszakitól. A gépek és szállítóeszközök árufőcsoport az exportoldalon 0,4 százalékponttal lassította, az importoldalon 2,0 százalékponttal fokozta a teljes forgalom volumennövekedését.


A feldolgozott termékek export- és importvolumene egyaránt 11 százalékkal nőtt. A kivitel és behozatal volumenének emelkedését egyaránt a gyógyszer, gyógyszerészeti termék forgalomalakulása befolyásolta. A feldolgozott termékek árufőcsoport az exportban 3,2, az importban 4,0 százalékponttal erősítette a teljes forgalom volumennövekedését - közölte a KSH.


Az energiahordozók exportvolumene 27, importvolumene 5,3 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Az exportoldali növekedés a természetes és mesterséges gáz, az importoldali a kőolaj és kőolajtermék volumenének jelentős emelkedésével magyarázható. Az energiahordozók forgalombővülése a kivitelben 0,7, a behozatalban 0,5 százalékponttal járult hozzá a teljes forgalom volumenbővüléséhez.


Az élelmiszerek, italok, dohány kivitelének volumene 18, a behozatalé 9,7 százalékkal nagyobb lett. Az exportban bekövetkezett volumennövekedést a gabona és gabonakészítmény, az importét az állati takarmány (gabona nélkül) forgalomalakulása befolyásolta. Az árufőcsoport által realizált volumenváltozás a teljes exportforgalom bővülését 1,3, az importét 0,6 százalékponttal fokozta.


A jelentésből kiderül, hogy az EU27 tagállamaiba irányuló kivitel volumene 0,5, az onnan érkező behozatalé 5,2 százalékkal nőtt. A termék-külkereskedelmi mérleg 423 millió euróval romlott, 527 millió euró többlet keletkezett. Az export 74, az import 70 százalékát bonyolította le Magyarország ebben a viszonylatban.
Az EU27-en kívüli országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel volumene 20, a behozatalé 11 százalékkal nőtt. A termék-külkereskedelmi egyenleg ebben a viszonylatban 25 millió euróval javult, 360 millió eurós passzívumot mutatott.


Január-júliusban a kivitel értéke 85,1 milliárd euró (33,2 ezer milliárd forint), a behozatalé 77,2 milliárd euró (30,1 ezer milliárd forint) volt. A kivitel volumene 1,3, a behozatalé 4,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A termék-külkereskedelmi mérleg 3,3 milliárd euróval javult, a többlet 7,9 milliárd eurót tett ki.


A külkereskedelmi termékforgalom forintban mért árszínvonala a kivitelben 0,5, a behozatalban 1,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz mérten. A cserearány 1,0 százalékkal javult. A forint az euróhoz képest 2,6, a dollárhoz viszonyítva 2,9 százalékkal gyengült - jegyezte meg a KSH.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com