KSH: júniusban 12,4 százalékkal emelkedett az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelése 2013 júniusban a kiigazítatlan, és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint is 12,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

ksh

Szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva a termelés az előző havi szinten volt júniusban.

Az első félévben az építőipar termelése 7,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest.

A termelés júniusi növekedéséhez - a rendkívül alacsony előző évi bázis mellett - az épületek szerkezetépítését végző és az út- és vasútépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének emelkedése járult hozzá a KSH szerint.

Az építőipar termelői árai a második negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,8 százalékkal emelkedtek.

Májusban a kiigazítatlan és a munkanaptényezővel korrigált adatok szerint is 11,2 százalék volt a bővülés. Szezonálisan és munkanaphatással kiigazítva a termelés májusban 0,8 százalékkal maradt el az előző havitól. Az év első öt hónapjában pedig 7,5 százalékkal nőtt az ágazat termelése az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Júniusban mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett. Az épületek építése az egy évvel korábbi jelentős visszaesést követően 18,2 százalékkal volt nagyobb a tavaly júniusinál, amely az alacsony bázis mellett ebben a hónapban is több ipari épület építésén végzett munkából adódott. Az egyéb építmények építése 6,5 százalékkal nőtt, elsősorban az út- és vasút-felújítási munkák következtében. Szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületépítés teljesítménye 2,8 százalékkal nagyobb volt, mint májusban, míg az egyéb építményeké 0,9 százalékkal csökkent.

Az építőipar ágazatai közül az épületépítési ágazat termelése júniusban 35,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi rendkívül alacsony szintet. Az egyéb építmények ágazat termelése 11,4 százalékkal nőtt. Az építőipari termelés több mint kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 0,7 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest.

Az idén júniusban kötött új szerződések volumene 19,5 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 13,9 százalékkal nőtt, főleg ipari és egészségügyi épületekre kötött szerződéseknek köszönhetően. Az egyéb építmények építésére vonatkozó új szerződések volumene 23,9 százalékkal emelkedett, a növekedés oka vasútfelújításra kötött nagy értékű szerződés eredménye volt.

Az építőipari vállalkozások június végi szerződésállományának volumene 11,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 0,9, az egyéb építményeké 16,7 százalékkal volt magasabb, mint tavaly júniusban.

Az építőipar termelői árai a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva 1,8 százalékkal emelkedtek. Az épületek építése ágazatban 0,8, az egyéb építmények építése ágazatban 2,4, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítés ágazatban pedig 1,9 százalékkal nőttek az árak. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 1,7 és 3,9 százalék között szóródott. Az előző negyedévinél az építőipar árai 0,6 százalékkal voltak magasabbak.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com