KSH: júniusban egymilliárd euró felett volt az exporttöbblet (2. rész)

Júniusban az export euróban számolt értéke 9,1 százalékkal az importé 8,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a külkereskedelmi áruforgalom többlete 1,024 milliárd euró volt, 165 millió euróval több a tavaly júniusinál - jelentette második becslésében  pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Az augusztus 9-én kiadott első becslésben 47 millió euróval magasabb 1,071 millió euró júniusi mérlegtöbbletet jelentett a KSH. Az első fél évben az export 4,8 százalékkal, az import 6,2 százalékkal nőtt tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, az exporttöbblet 398 millió euróval csökkent, és 4,220 milliárd eurót tett ki.

    
Júniusban a gépek, szállítóeszközök exportja 10,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a májusi 3,6 százalékos csökkenés után.

A közúti járművek exportjának kismértékű növekedését a személygépkocsik és azok alkatrészeinek forgalma eredményezte. A híradástechnikai, hangrögzítő és -lejátszó készülékek exportja közel ötödével emelkedett az autóvezetést segítő radarkészülékek kivitele jóvoltából - közölte a KSH.
   

A feldolgozott termékek exportja 9,2 százalékkal nőtt. A gyógyszerek, gyógyszerészeti termékek kivitele több mint negyedével, a műanyag-alapanyagok exportja közel tizedével emelkedett - emelte ki a jelentés. Az élelmiszerek exportja negyedik hónapja csökkent éves összehasonlításban, a májusi 8,6 százalékos zuhanás után júniusban 1,0 százalékos volt a csökkenés. A gabona és gabonakészítmények exportja harmadával esett vissza. Az ital és dohány exportja közel harmadával nőtt.
    

Importban a gépek és szállítóeszközök behozatala 6,5 százalékkal emelkedett. Az energiafejlesztő gépek és berendezések  importja viszont tizedével esett vissza. A híradástechnikai, hangrögzítő és -lejátszó készülékek importja kismértékben emelkedett főképp a mobiltelefonok behozatala miatt. A villamos gépek, készülékek és műszerek behozatala több mint tizedével bővült.
    

A feldolgozott termékek importjának 7,7 százalékos növekedésén belül a gyógyszerek, gyógyszerészeti termékek  behozatala több mint harmadával növekedett - jelezte a KSH. Az élelmiszerimport 2,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az energia hordozók behozatala euróban számolva 25,6 százalékkal, változatlan áron viszont 4,0 százalékkal nőtt tavaly júniushoz képest. A behozott kőolaj és kőolajtermékek mennyisége több mint tizedével csökkent, a természetes és mesterséges gáz importja közel tizedével nőtt, a villamosenergia behozatalában minimális növekedés mutatkozott - közölte a KSH.
    

Pénteken kiadott jelentésében a KSH felülvizsgálta a tavalyi év adatait, ennek eredményeként az export értéke március 2-án közzétett második becsléshez képest 99 millió euróval az importé 104 millió euróval nagyobb, ennek megfelelően az aktívum 5 millió euróval alacsonyabb lett. Ezzel az export értéke 100,680 milliárd euróra, az importé 92,602 milliárd euróra nőtt, a végleges exporttöbblet 8,078 milliárd eurót tett ki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com