KSH: júniusban tovább gyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése

Júniusban a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 10,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. A növénytermesztési és kertészeti termékek éves áremelkedése a májusi 3,5 százalékról 10,6 százalékra ugrott, az élőállatok és állati termékeké 10,8 százalékról alig észrevehetően 10,1 százalékra változott - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján kedden megjelent adatokból.A növények áremelkedésének felgyorsulásához alapvetően a gabonafélék, az ipari növények  és a gyümölcsök drágulása járult hozzá, de a zöldségfélék éves áremelkedése is magasabb volt a májusinál.

A burgonya 25,8 százalékos éves drágulása júniusban viszont jelentősen elmaradt a májusi 76,0 százalékos mértéktől.  

    
A gabonafélék termelői ára átlagosan 6,5 százalékkal volt magasabb júniusban, mint egy évvel azelőtt, míg májusban csak 0,8 százalékos volt az emelkedés mértéke. A búza 20,8 százalékkal került többe, mint egy éve, a kukorica 4,2 százalékkal volt olcsóbb a tavaly júniusi áránál, míg májusban 13,0 százalékkal esett az ára éves összevetésben.  
    

A zöldségfélék felvásárlási ára 17,6 százalékkal nőtt tavaly júniushoz mérve. Legjobban a vöröshagyma drágult, 74,8 százalékkal, 39,0 százalékkal a zöldbab, 16,7 százalékkal drágult a paradicsom, 4,9 százalékkal az uborka, és 16,4 százalékkal a fejes saláta. A tavaly júniusi áránál alig 2,5 százalékkal olcsóbb lett a sárgarépa és 1,1 százalékkal a karfiol.
    

A gyümölcsök ára átlagosan 28,5 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az alma 36,7 százalékkal olcsóbb, a körte 14,8 százalékkal drágább lett, az őszibarackért átlagosan 7,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, a szilva és a ringló felvásárlási ára a KSH szerint a  tavalyi júniusinak a felét sem érte el, a meggyfélék viszont 70,4 százalékkal drágultak.
    

Az élő állatok felvásárlási ára 12,3 százalékkal emelkedett, a vágósertés ára 25,6 százalékkal ment feljebb a tavaly júniusinál a vágómarha 3,4 százalékkal drágult, a baromfi 2,4 százalékkal került többe. A tej felvásárlási ára 7,0 százalékkal emelkedett,  a tyúktojás ára 1,3 százalékkal nőtt - derül ki a KSH adataiból.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com