KSH: kevesebb termőföld magasabb áron cserélt gazdát tavaly

Kevesebb termőföld cserélt gazdát tavaly, mint az előző évben, miközben az árak emelkedése - az előző évinél lényegesen kisebb ütemben - folytatódott, és a földbérleti díjak is nőttek - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összefoglaló kiadványából.Tavaly 73 ezer hektár mező- és erdőgazdasági földet értékesítettek, ez az előző évi harmada. A visszaesésben közrejátszott, hogy lezárult a 2016-ban rendkívüli termőföldforgalmat eredményező Földet a gazdáknak! program - hívja fel a figyelmet a KSH. Az értékesítés volumene a 2015. évi szintnek felelt meg, viszont a magas áraknak köszönhetően a 2017.

évi forgalmi érték 38 százalékkal meghaladta a két évvel korábbit.

    
A termőföldárak növekedése az előző két évinél (10, illetve 22 százalék) lényegesen kisebb ütemben ugyan, de folytatódott: az árak átlagosan 5,6 százalékkal emelkedtek. A legjelentősebb művelési ág, a szántó átlagára 3,7 százalékkal nőtt, 1 millió 350 ezer 600 forint volt hektáronként. A földbérleti díjak emelkedése is mérséklődött: 2017-ben egy hektár szántó éves bérleti díja 52 300 forint volt, 5,8 százalékkal több a 2016. évinél.
    

Az összes értékesített termőföldterületen belül a szántó részesedése (72 százalék) csökkent, az erdő (14 százalék), a gyep (11 százalék), illetve a szőlő és gyümölcsös (4 százalék) javára. Országos átlagban a szőlőterületek ára 16 százalékkal, a gyümölcsösöké és az erdőké 12-12 százalékkal, a gyepeké 9,7 százalékkal nőtt.
    

A legtöbb termőföldet a kiadvány szerint Bács-Kiskun megyében értékesítették, ezt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar
megye követte (8400, 7900 és 5800 hektár). A szántó hektáronkénti átlagára Hajdú-Bihar, Tolna és Békés megyében volt a legmagasabb (1,7-1,8 millió forint/hektár), míg a legalacsonyabb (700-900 ezer forint/ hektár) Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyében.
  

Az Agrárium 2016 gazdaságszerkezeti összeírás adatai szerint a használt mező- és erdőgazdasági területek 42 százalékát bérleményként művelik. Az egyes művelési ágak között a szántó esetében a legmagasabb a bérelt területek aránya (55 százalék). A gyepterületek 42, a szőlő- és gyümölcsösterületek 21 százalékát használják bérlők.
    

Tavaly a szántók éves bérleti díja - az előző évi 8,2 százalékos növekedés után - átlagosan 5,8 százalékkal emelkedett, 52 300 forint volt országosan. A legmagasabb bérleti díjat a korábbi évekhez hasonlóan 2017-ben is Hajdú-Biharban és Tolnában kellett fizetni egy hektárért: 70 900, illetve 70 100 forintot. Nógrád és Veszprém megyében a szántók bérleti díjai jelentősen elmaradtak az átlagtól: előbbiben 31 500, utóbbiban 35 600 forintot kellett fizetni egy hektár szántóföld használatáért a KSH kiadványa szerint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com