KSH: májusban 1,5 százalékkal emelkedtek az átlagkeresetek

Májusban 1,5 százalékkal nőttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 4 százalékos volt a növekedés - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Áprilisban 3,6, illetve 2,6 százalékos volt a keresetek éves emelkedése.

A keresetek az első öt hónapban 3,5 százalékkal nőttek, a közfoglalkoztatottak nélkül számítva 3,1 százalékkal emelkedtek.

ksh

A keresetek növekedési ütemét főként a minimálbérre, a garantált bérminimumra vonatkozó éves megállapodás, a közfoglalkoztatottak létszámalakulása és a szociális területen dolgozók bérkorrekciójának áthúzódó hatása befolyásolta - hangsúlyozza közleményében a KSH.

A kereseteket terhelő járulékok és a személyi jövedelemadó-szabályok változatlansága miatt a nettó és a bruttó keresetek egyaránt 3,5 százalékkal emelkedtek.

A rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli - keresetek pedig 3,3 százalékkal emelkedtek az év első öt hónapjában.

A vállalkozásoknál májusban 3 százalékkal, az első öt hónapban 3,4 százalékkal, a költségvetés területén májusban 6,7 százalékkal, az első öt hónapban 2,5 százalékkal emelkedtek az átlagbérek éves összevetésben a közfoglalkoztatottak nélkül számolva.

A közfoglalkoztatottakkal együtt a nemzetgazdaságban 1,5 százalékkal, a vállalatoknál 2,9 százalékkal emelkedtek a bruttó átlagkeresetek májusban, ugyanakkor a költségvetés területén 0,4 százalékkal, a nonprofit szervezeteknél pedig 1,6 százalékkal csökkentek a keresetek.

A munkajövedelem a január-május időszakban 3,5 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbihoz képest. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,8 százalék volt.
Májusban a havi bruttó átlagkereset 242 700 forint volt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos, családi kedvezmény nélkül számított nettó kereset 159 000 forint volt. A hivatal megjegyezte, hogy 2015-ben a családi kedvezmény igénybevételének szabályai csak kismértékben változtak, ez számottevően nem befolyásolta a nettó keresetek átlagindexét. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 165 800 forintra becsülhető.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (499 300 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén pedig a legalacsonyabbak (145 700 forint).
A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 255 000 forint volt.

Az alkalmazásban lévők száma májusban 2 százalékkal, az év első öt hónapjában pedig 2,7 százalékkal nőtt. Ezen belül a versenyszférában 3,2, a költségvetés területén 0,9, a nonprofit szervezeteknél pedig 6,8 százalékkal több embert foglalkoztattak idén január-májusban, mint 2014 azonos időszakában.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com