KSH: májusban 8,2 százalékkal nőttek a keresetek

Májusban 8,2 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbihoz képest. A legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 431 600 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 287 000 forint volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Az előző havival megegyező 5,1 százalékos inflációval számolva a keresetek reálértéke egy év alatt 2,9 százalékkal nőtt az áprilisi 4,8 százalék után, amikor 10,1 százalékos volt a keresetek emelkedése. A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt   rendszeres bruttó átlagkereset 402 900 forintra becsülhető, 7,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.
    

A kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 295 800 forintot ért el, szintén 7,8 százalékkal emelkedett. A bruttó keresetek a vállalkozások körében 6,7 százalékkal, a költségvetésben - az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben - ezt jelentősen meghaladóan, 10,6 százalékkal nőttek, döntően az egészségügyben dolgozok keresetének 41,1 százalékos emelkedése miatt.
   

A munkáltatók teljes körére, azaz nem csak a legalább öt embert foglalkoztató vállalatok és intézmények körére szűkítve, a teljes munkaidőben foglalkoztatottak májusi bruttó átlagkeresete 419 ezer forint volt, 8,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bruttó mediánkereset 10,2 százalékkal 332 ezer 700 forintra nőtt. A vállalkozások teljes körében teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma tavaly májushoz mérve 328 ezerrel, 12,3 százalékkal nőtt.
    

Az év első öt hónapjában a bruttó átlagkereset 426 600, a nettó átlagkereset 283 700 forintot ért el, mindkettő 9,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com