KSH: májusban is csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene

A  kiskereskedelmi forgalom volumene májusban 2,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Áprilisban 2,8 százalékos volt a forgalom esése.

A májusi csökkenésben az üzemanyagtöltő állomások, valamint a bútor- és műszakicikk-üzletek eladásainak visszaesése játszott meghatározó szerepet - fűzte hozzá a jelentés.

Az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődött a forgalom, míg áprilisban 1,0 százalékos volt a havi visszaesés.
Az év első öt hónapjában a kiskereskedelmi forgalom 1,0 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától.
Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelemben idén májusban 668 milliárd forint, az év első öt hónapjában 3103 milliárd forint értékű forgalom realizálódott.
Az élelmiszer-értékesítés az átlagosnál mérsékeltebben, 0,3 százalékkal csökkent májusban a naptárhatástól megtisztított adatok szerint, az év első öt hónapjában viszont 0,6 százalékkal nőtt. A nem élelmiszerjellegű termékek forgalmának éves csökkenése az áprilisi 3,6 százalékosról 4,9 százalékosra gyorsult.




A bútorok és műszaki cikkek értékesítése 12,8 százalékkal csökkent tavaly májushoz képest, az illatszereké viszont 8,4 százalékkal, a használtcikkeké 2,2 százalékkal - november óta a legnagyobb ütemben - nőtt.
Az üzemanyagtöltő állomások értékesítése - a magas üzemanyagárak mellett - májusban 3,4 százalékkal, az első öt hónapban 3,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai májusban 2,1 százalékkal, az év első öt hónapjában 2,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
Az Eurostat naptárhatástól megtisztított adatai szerint a kiskereskedelmi eladások az Európai Unió 27 tagállamában 2012. májusban 0,3 százalékkal, az eurózóna országaiban 1,7 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz viszonyítva.
Májusban az országok nem teljes körére rendelkezésre álló adatok 12 tagállamban bővülést, 10-ben csökkenést mutattak. A térség - arányukat tekintve - jelentősebb országai közül az Egyesült Királyságban 3,7, Németországban 2,3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi volumen, míg Franciaországban 1,2 százalékkal mérséklődött. A magyarországi forgalomcsökkenés az EU-27 átlagánál nagyobb mértékű volt.
Budapest, 2012. július 24., kedd (MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com