KSH: még az előzetesen közölt meglepő emelkedésnél is jobban nőtt a GDP az első negyedévben (2.rész)

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 3,8, az előző negyedévhez viszonyítva 1,3 százalékkal nőtt.

A 4,2 százalékos nyers adat 2014 második negyedéve óta a legnagyobb növekedési ütemet mutatja, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított 3,8 és az előző negyedévhez mért 1,3 százalékos növekedési ütem megegyezik a két évvel korábbival. A növekedéshez elsősorban a piaci alapú szolgáltatások 3,0 százalékos és az ipar 6,8, ezen belül a feldolgozóipar 7,8 százalékos növekedése járult hozzá.



Az építőipar teljesítménye 24,6 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi alacsony bázisról, amikor 27,6 százalékkal elmaradt a 2015 első negyedévitől. A mezőgazdaság hozzáadott értéke 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szolgáltatások körében a kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás hozzáadott értéke 4,8 százalékkal emelkedett. A szállítás, raktározás teljesítménye 2,0 százalékkal növekedett. A közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes teljesítménye 1,6 százalékkal emelkedett. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye lényegében stagnált. A hitelintézetek jutalékegyenlege javult, viszont a pénzügyi közvetítés közvetetten mért szolgáltatási díja csökkent. A bruttó hazai termék első negyedévi, 4,2 százalékos növekedéséhez a szolgáltatások 1,7, az ipar 1,6, az építőipar pedig 0,4 százalékponttal járult hozzá.

A mezőgazdaság 0,2 százalékponttal mérsékelte a GDP növekedési ütemét. A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 2,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A háztartások fogyasztási kiadása 3,5 százalékkal emelkedett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás kiugró mértékben, 28,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakának alacsony bázisát, amikor 10,2 százalékos volt az éves visszaesés. A külkereskedelmi forgalomban folyó áron 759 milliárd forint aktívum keletkezett. Az export 9,4, az import 10,0 százalékkal emelkedett.

Az áruforgalomban a kivitel 9,4, a behozatal 10,7 százalékkal bővült. Az idegenforgalmat is beleértve a szolgáltatások exportja 9,4, importja 6,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a KSH. A végső fogyasztás 0,9, a bruttó felhalmozás 2,9 százalékponttal járult hozzá a növekedéshez. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 0,4 százalékponttal emelte a GDP első negyedévi növekedési ütemét.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com