KSH: mennyiségében csökkent, értékben emelkedett a mezőgazdasági termelés 2020-ban

A mezőgazdasági termelés 2020-ban az előző évi áron 2,2 százalékkal csökkent, folyó áron viszont a 7,2 százalékos áremelkedés jóvoltából 4,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A növénytermesztés változatlan áron számolt termelése 3,3 százalékkal, az állattenyésztésé 1,3 százalékkal csökkent 2019-hez képest. A 10,3 százalékos és a 3,2 százalékos árváltozás hatásával együtt a termelési érték 6,6 százalékkal, illetve 1,8 százalékkal nőtt - közölte második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).A mezőgazdaság tavalyi kibocsátása elérte a 2973 milliárd forintot. Ebből 1733 milliárd forinttal a növénytermesztés, 1026 milliárd forinttal az állattenyésztés részesedett. Novemberben kiadott első becsléséhez képest mindössze 20 milliárd forinttal (0,67 százalékkal) javította felfelé a mezőgazdaság teljes tavalyi kibocsátási értékét a KSH.


   
A növénytermesztés 58, az állattenyésztés 34 százalékkal vette ki a részét a teljesítményből, az alaptevékenységek aránya az elmúlt tíz év alatt 1-2 százalékpontos ingadozástól eltekintve lényegében nem változott. A bruttó hozzáadott érték - 1281 milliárd forint - előző évi áron 6,6 százalékkal csökkent, folyó áron 9,9 százalékkal nőtt az előző évihez viszonyítva, amit a 17,6 százalékos árindex segített, derül ki a KSH friss adataiból. A folyó termelőfelhasználás volumene 0,9 százalékkal, az ára 0,4 százalékkal növekedett, értéke összességében 1,3 százalékkal haladta meg az előző évit. A nagyobb ráfordítással előállított kevesebb agrártermék a mezőgazdaság termelékenységének visszaesését mutatta, ami mérsékelte a hozzáadott érték növekedését - jegyezte meg a KSH.
    

Az előzetes adatok szerint a teljes mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat tavaly a bruttó hazai termék (GDP) 3,5 százalékát adta. A növénytermesztési ágazat összes termékcsoportjának termelése a tavaszi aszály, a kalászosok betakarítását nehezítő csapadékos nyári hónapok és a betakarított szántóföldi terület zsugorodása miatt csökkent, ami alól csak néhány növényfaj - árpa, kukorica, paradicsom - jelent kivételt.
    

A gabonafélék termése 2,1 százalékkal lett kevesebb az előző évi magas bázishoz képest. A 8,9 százalékos drágulással a termelés értéke 6,7 százalékkal nőtt. A legfontosabb gabonanövények közül a búza termése 7,0 százalékkal csökkent, a kukoricáé 1,3 százalékkal nőtt. Az árpa termésmennyisége 3,6 százalékkal emelkedett az előző évihez képest.
    

Az ipari növények volumene 3,8 százalékkal, a növénycsoport nagy részét kitevő repce terméseredménye 5,8 százalékkal, a napraforgóé 2,3 százalékkal esett vissza. A cukorrépából 7,7 százalékkal termett kevesebb. A kertészeti termékek termésmennyisége 0,6 százalékkal maradt el az előző évitől. Az áremelkedés 5,4 százalékos mértékével értékben 4,7 százalékos növekedést mutatott.
    

A gyümölcsfélék termésmennyisége a tavaszi fagyok okozta jelentős virág- és rügykár miatt 18 százalékkal csökkent, a fontosabb gyümölcsfajok mindegyikét érintette a veszteség, az ágazat jelentős részét kitevő alma termesztése 25 százalékkal visszaesett. A szőlő mennyisége is csökkent, 8,0 százalékkal, ennek ellenére a szakemberek kiváló évjárattal számolnak.
    

Az állattenyésztés kibocsátását az új koronavírus okozta járvány és az állategészségügyi vészhelyzetek - például afrikai sertéspestis, madárinfluenza - miatti kedvezőtlen gazdasági körülmények is befolyásolták. Az élő állatok átlagos mennyisége 2,4 százalékkal csökkent, ezen belül a szarvasmarháé 1,0 százalékkal nőtt, a sertésé 1,0 és a baromfié 5,0 százalékkal csökkent.
    

Az állati termékek mennyisége összességében 1,3 százalékkal emelkedett. A tejtermelés, a tejkvóta 2015-ös kivezetése óta lassú növekedési pályára állt. A 2020-ban felvásárolt tejmennyiség 1575 millió liter volt, 2,7 százalékkal több az előző évinél.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com