KSH: nőttek az átlagkeresetek január-augusztusban

A bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az idén január-augusztusban az egy évvel korábbit - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

kshAugusztusban 5,5 százalékkal volt magasabb a bruttó és 7,0 százalékkal a nettó átlagkereset, mint egy évvel korábban. A rekord alacsony, 1,3 százalékos augusztusi inflációval számolva a nemzetgazdaság átlagában 5,6 százalékkal emelkedtek a reálbérek a családi kedvezmények hatása nélkül számolva.

Az augusztusi bérnövekedést a költségvetési szférában foglalkoztatottak - közfoglalkoztatottak nélkül - 9,9 százalékos bruttó és 11,0 százalékos nettó béremelkedése húzta. A kiugró növekedést az egészségügyben kifizetett bérek 19,1 százalékos növekedése okozta, ám a szektorban ezzel együtt is csak 2,7 százalékkal kaptak nagyobb bért az alkalmazottak, mint a múlt év első nyolc hónapjában.

A versenyszférában ezzel szemben lassult a béremelkedés, a bruttó átlagkeresetek 3,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, míg júliusban 4,5 százalékos volt a növekedés.

A versenyszférában a rendszeres - prémium, jutalom, egy havi különjuttatások nélkül számolt - átlagkereset is 3,8 százalékkal nőtt tavaly augusztushoz képest, az egy hónnappal korábbi 4,9 százalékos növekedés után. A nettó keresetek a versenyszférában 5,5 százalékkal haladták meg a tavaly augusztusit, ami 4,1 százalékos reálbér emelkedésnek felel meg a családi kedvezmények hatása nélkül.

Augusztusban 147 ezren álltak közfoglalkoztatásban 40 ezerrel többen mint egy évvel korábban, és a teljes munkaidőre járó 76 400 forintos átlagkeresetük 5,2 százalékkal volt magasabb.

A versenyszférában foglalkoztatottak száma 1 millió 828 ezer volt augusztusban, ötezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál - derül ki a KSH adataiból.

Az év első nyolc hónapjában az átlagkeresetek a versenyszférában 3,5 százalékkal nőttek. A költségvetés területén, a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve, átlagosan 4,5 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése. A nonprofit szektorban az alkalmazásban állók bruttó keresete 2,7 százalékkal emelkedett.

Január-augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 227 900 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 238 900, míg a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 221 800 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 77 300 forint volt.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak, elérték a 477 800 forintot. Ezt az információ és kommunikáció követte 429 500 forinttal, valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 393 500 forinttal.

A legkevesebbet, 145 400 forintot a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, 155 400 forintot a humán-egészségügyi, szociális ellátás, 165 500 forintot a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat ágakban dolgozók keresték.

Január-augusztusban a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 300 forint - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 10 000 forint juttatást kaptak ezen a címen.

Január-augusztusban a rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset átlagosan 3,2 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 149 300 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 500, a szellemi foglalkozásúaké 198 000) forint volt, 4,8 százalékkal magasabb az előző évinél.
A versenyszférában a nettó keresetek 5,1, a közfoglalkoztatottak nélküli közszférában 5,6, a nonprofit szervezeteknél 3,8 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest.

A 240 400 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,4 százalékkal volt magasabb a 2012. január-augusztusinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,2 százalékos volt.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com