KSH: októberben 18,5 százalékkal nőtt az építőipari termelés

Októberben az építőipari termelés 18,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az épületek építésének volumene 15,7, az egyéb építményeké 21,9 százalékkal nőtt.

Az előző hónaphoz mérve az építőipar szezonálisan és munkanaphatással kiigazított termelése 0,5 százalékkal emelkedett  - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az épületeknél ipari, kereskedelmi és lakóépületek építése, az egyéb építményeknél pedig továbbra is út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést - fűzték hozzá. A megkötött új szerződések volumene 11,4 százalékkal haladta meg a tavaly októberieket, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 32,7 százalékkal nagyobb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 4,5 százalékkal kisebb volt. Októberben ipari és egészségügyi épületekre, illetve út- és vasútépítésekre kötöttek nagy értékű szerződéseket.

    
Az építőipari vállalkozások október végi szerződésállománya 40,3 százalékkal meghaladta az egy évvel azelőttit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 1,7, az egyéb építményeké 53,0 százalékkal nagyobb volt, mint a múlt év  októberében volt. Az év első tíz hónapjában építőipari termelés 22,2 százalékkal emelkedett a múlt év azonos időszakához viszonyítva. Az épületek építése 15,9 százalékkal, az egyéb építmények építése 31,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
   

2017-ben 29,7 százalékkal nőtt az építőipar termelése, az épületek építésének volumene 26,3, az egyéb építményeké 43,4 százalékkal haladta meg az előző évit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com