KSH: októberben is nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Októberben 2,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest, a szeptemberi 0,3 százalékos emelkedés után - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján pénteken közölt részletesebb adatokból.

kshA naptárhatással kiigazított és a nyers adat ezúttal egybevág.

Az élelmiszerforgalom 1,2, a nem élelmiszer jellegű cikkek eladása 3,3, az üzemanyag eladások 3,7 százalékkal emelkedtek tavaly októberrel összevetve.

Az adatok megegyeznek a december 4-én közölt előzetes jelentés számaival.

A naptárhatástól megtisztított adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom 12 hónapig tartó visszaesés után áprilisban 3,2, májusban pedig 2,2 százalékkal nőtt. Júniusban csökkent ugyan 0,4 százalékkal, de július óta ismét emelkedett, akkor 1,3, majd augusztusban 1,4, szeptemberben pedig 0,3 százalékkal.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem forgalma kilenc hónapig tartó csökkenés után nőtt áprilisban és májusban. A júniusi visszaesés után júliusban és augusztusban emelkedett a forgalom, majd szeptemberben kisebb csökkenés előzte meg az októberi növekedést.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem volumene 13 hónapig tartó visszaesés után emelkedett májusban, majd a júniusi csökkenés után az azóta eltelt hónapokban is.

Az üzemanyag-kiskereskedelemben a forgalom 2011-ben és 2012-ben is csökkent egészen 2013 áprilisáig, azóta viszont minden hónapban nőtt az egy évvel korábbival összevetve.
Októberben az iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem volumene 2,6 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest a naptárhatástól megtisztított adatok szerint.

A textil-, ruházati és lábbeli termékek forgalma hetedik hónapja emelkedett, októberben 6,8 százalékkal.
A bútorok és műszaki cikkek forgalma huszonegy hónapig tartó csökkenés után 2,7 százalékkal bővült októberben az előző évihez képest.

Csökkent viszont a könyv, számítástechnikai és egyéb iparcikkek forgalma, októberben 3,9 százalékkal. Szintén csökkent a gyógyszerek és gyógyászati termékek forgalma, 1,0 százalékkal.
Az illatszerek forgalma 7,0 százalékkal, a használt cikkeké 5,1 százalékkal nőtt októberben. Jelentősen, 48,1 százalékkal bővült a csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene.

Az előző hónaphoz képest 0,3 százalékkal volt nagyobb októberben a kiskereskedelmi forgalom a szezonálisan és naptárhatástól megtisztított adatok szerint.

Szeptemberhez képest az élelmiszerfogyasztás 0,5 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű termékek eladása pedig 1,1 százalékkal nőtt, az üzemanyag-forgalom viszont 0,3 százalékkal csökkent októberben - közölte a KSH.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com