KSH: százmilliárd euró fölött az export és 8 milliárd fölött a kereskedelmi többlet 2017-ben (2. rész)

Az áruforgalmi export értéke tavaly elérte a 100,581 milliárd eurót, és 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg az import 11,1 százalékos emelkedéssel 92,499 milliárd euró volt. A 8,082 milliárd euró külkereskedelmi többlet 1,643 milliárd euróval kevesebb lett az előző évinél - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).A múlt év utolsó hónapjában a kivitel 2,5 és a behozatal 2,3 százalékos éves növekedésének eredményeként a külkereskedelmi többlet 513 millió euró volt, 23 millió euróval több, mint egy évvel azelőtt. A második becslés adatai alig térnek el a február 9-én kiadott elsőétől, amikor a 2,5 százalékos decemberi exportemelkedéssel megegyező ütemű importnövekedést és a felülvizsgált adatnál 11 millió euróval kisebb 502 millió euró havi aktívumot jelentett a KSH.

  
Az elmúlt évben 4,8 százalékkal nőtt a gépek, szállítóeszközök és 11,1 százalékkal a feldolgozott termékek kivitele és az élelmiszerexport is 10,5 százalékkal szárnyalta túl az egy évvel korábbit. A gépexporton belül a közúti járművek kivitele euróban 2,9 százalékkal, a villamosgépek és készülékeké 6,8 százalékkal, míg a speciális szakipari gépeké 15,7 százalékkal nőtt, ám a jelentős súlyú energiafejlesztő gépek, berendezések kivitele 2,5 százalékkal elmaradt az előző évitől.


A feldogozott termékek körében a gyógyszerexport 8,2 százalékkal, a műanyagok és a szerves vegyi anyagok kivitele 10,2, illetve 31,4 százalékkal nőtt. Az élelmiszerexportban 26,3 százalékkal nőtt a gabonaexport és 21,8 százalékkal a tejtermék- és tojásexport. Az élőállatok és a húskészítmények exportja visszaesett, az import viszont 35,0, illetve 24,5 százalékkal nőtt.
   

A feldolgozott termékek behozatala is 11,0 százalékkal nőtt és a élelmiszerimport is az exporttal megegyező 10,5 százalékos emelkedést mutatott. A gépek szállítóeszközök importja 7,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az energiahordozók importja euróban 35,6 százalékkal volt nagyobb, mint 2016-ban, de változatlan áron számolva 8,6 százalékos volt a növekedés.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com