KSH: szeptemberben öt százalékkal nőttek a keresetek

A bruttó átlagkeresetek 5,0, a nettó átlagkeresetek 6,4 százalékkal haladták meg az idén szeptemberben az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel. A reálkeresetek - az 1,4 százalékos szeptemberi inflációval számolva - 4,9 százalékkal nőttek a családi adókedvezmény hatását nem számítva.

kshIdén szeptemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 224 ezer forint volt.
A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 232 ezer, míg a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 231 ezer forintot kerestek, 3,8, illetve 10,9 százalékkal többet mint egy évvel korábban.

A szeptemberi bérnövekedést az oktatásban dolgozók 25,8 százalékos bruttó béremelkedése húzta. Az oktatásban teljes munkaidőben foglalkoztatottak közfoglalkoztatottak nélkül számított havi bruttó átlagkeresete 237 428 forintot tett ki szeptemberben, míg augusztusban 202 352 forint volt.

A versenyszférában a bruttó átlagkeresetek 3,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, augusztusban ugyanekkora volt a növekedés.

A versenyszférában a rendszeres - prémium, jutalom, egy havi különjuttatások nélkül számolt - átlagkereset 3,9 százalékkal nőtt tavaly szeptemberhez képest, az egy hónnappal korábbi 3,8 százalékos növekedés után.
Szeptemberben 145 ezren álltak közfoglalkoztatásban, 38 ezerrel többen, mint egy évvel korábban, és a teljes munkaidőre járó 76 016 forintos átlagkeresetük 5,2 százalékkal volt magasabb.

A versenyszférában foglalkoztatottak száma 1 millió 830 ezer volt szeptemberben, kétezerrel több, mint augusztusban, és a létszámuk megegyezik a tavalyi év azonos időszakában nyilvántartottal - derül ki a KSH adataiból.
Idén január-szeptemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 227 500 forint volt.
A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 238 100, míg a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 223 000 forintot kerestek.

A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 77 100 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,6 százalékkal haladták meg a 2012. január-szeptemberit. Az átlagkeresetek a versenyszférában 3,6 százalékkal nőttek.
A költségvetés területén a közfoglalkoztatottak nélkül átlagosan 5,3 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése. A nonprofit szektorban az alkalmazásban állók bruttó keresete 3,3 százalékkal, 208 000 forintra emelkedett.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak, 471 600 forintot tettek ki. Ezt az információ és kommunikáció követte 425 600 forinttal, valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 391 900 forinttal.

A legkevesebbet, 145 400 forintot a szálláshely-szolgáltatásban, vendéglátásban dolgozók, 154 800 forintot a humán-egészségügyi, szociális ellátásban, illetve 165 500 forintot a mezőgazdaság, erdő-gazdálkodás, halászat ágakban dolgozók kerestek.

Január-szeptemberben a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 200 forint - az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó - kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 10 000 forint juttatást kaptak ezen a címen.

Január-szeptemberben a rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli - kereset átlagosan 3,4 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos - családi kedvezmény nélkül számított - nettó kereset 149 000 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 300, a szellemi foglalkozásúaké 197 700) forint volt, 5,0 százalékkal magasabb az előző évinél.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com