KSH: tavaly decemberben lassult a mezőgazdasági termékek drágulása (2.rész)

Tavaly decemberben a gabonafélék ára 9,2, ezen belül a búzáé 6,9, a kukoricáé 9,9 százalékkal volt magasabb, mint 2016 végén.

Az árpa 9,4, a zab 21,8 százalékkal drágult egy év alatt. A burgonya 18,8 százalékkal olcsóbb lett. A zöldségfélék ára 9,7 százalékkal csökkent, ezen belül az uborka ára 28,4 százalékkal, a paradicsomé 12,3 százalékkal csökkent. A gyümölcsfélék ára 21,3 százalékkal, ebből az almáé 26,0 a szőlőé 12,1 százalékkal emelkedett, a körte ára 41,0 százalékkal megugrott.

Az élő állatok termelői árszintje 2,3 százalékkal csökkent. A vágómarha ára 10,8, a vágósertésé 7,2 százalékot esett, a baromfi ára 2,7 százalékkal nőtt, ezen belül a liba és a kacsa ára 10,2, illetve 8,0 százalékkal drágult.



Az állati termékek ára 17,4 százalékkal emelkedett. A tej ára 14,5, a tojásé 33,1 százalékkal növekedett egy év alatt tavaly decemberre. A tavalyi egész év átlagában 4,9 százalékkal voltak magasabbak a gabonaárak, mint az előző évben, a búza 7,5, a kukorica 4,4 százalékkal volt drágább. A burgonya 7,5, a zöldségek 0,3 olcsóbbak voltak, a gyümölcsök viszont 19,5 százalékkal többe kerültek. Éves átlagban az élő állatok 5,5 százalékot drágultak, a sertés ára 11,3 százalékkal, a marháé 1,7 százalékkal volt magasabb. A tej átlagára 23,9 százalékkal a tojásé 8,3 százalékkal emelkedett. A mezőgazdasági ráfordítások árszintje a múlt év egészében mindössze 0,1 százalékkal emelkedett, sőt az első három negyedévben alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

A műtrágya és a takarmányok ára átlagosan 6,6, illetve 3,2 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2016-ban, a vetőmag 3,1 százalékkal volt olcsóbb, az energiaköltség viszont 5,7 százalékkal emelkedett. Az 5,6 százalékos termelői árindex és a 0,1 százalékos ráfordítási árindex hányadosából képzett agrárolló 5,5 százalékos volt a tavalyi évben.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com