KSH: több mint 20 százalékkal nőttek a lakáseladások

Több mint 20 százalékkal nőttek a lakáseladások az első fél évben Magyarországon az előzetes adatok szerint, túlnyomóan használt lakások cseréltek gazdát - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című friss kiadványából.

kshAz új lakások részesedése a lakáspiaci forgalomból nem érte el a 2 százalékot.
Fordulat következett be a használtlakás-árak alakulásában is, az idei első féléves adatok alapján számított tiszta árindex 1,1 százalékkal haladja meg az egy évvel ezelőtti értéket - írja a KSH.

Ez azt jelenti, hogy ennyivel kerülnének többe a lakások, ha ebben az évben ugyanazokat adták volna el, mint egy évvel korábban. Mivel az eladott lakások minőségi összetétele az olcsóbb lakások felé tolódott, a ténylegesen eladott használt lakások átlagos ára 2,2 százalékkal csökkent - hívja fel a figyelmet a KSH.

A használt lakások értékesítésében folytatódott a 2013-ban kezdődött növekedés, idén az első negyedévben 22 ezer használt lakás cserélt gazdát, ami 22 százalékkal haladja meg a tavalyi adatot. A második negyedévre még csak 19 ezer használt lakás vásárlásáról érkezett adat, ez később várhatóan az első negyedévihez hasonló forgalomnövekedést fog mutatni - derül ki a KSH kiadványából.

Az új lakások piacán továbbra is csökken az értékesítések száma, idén eddig mindössze 600 új lakást vásároltak a háztartások, ezért az új lakások éves szinten 2 százalékos áremelkedése alig érzékelhető az ingatlanpiacon.
Idén az első negyedévben a használt lakások 31 százalékát Budapesten értékesítették, további 23 százalékát megyeszékhelyeken. Kiemelkedő mértékben, majdnem 30 százalékkal bővült a budapesti és kisvárosi társasházi lakások, valamint megyeszékhelyeken a családi házak eladása az első negyedévben éves összehasonlításban - írja a KSH.

2014 első fél évében egy használt lakás 9,4 millió forintot ért, 300 ezer forinttal kevesebbet, mint 2013-ban. Az eladott lakások átlagára Budapesten 300 ezer forinttal csökkent, egy használt lakás átlagos ára 13,3 millió forint volt. Ugyanez az érték megyeszékhelyeken 9, városokban 8,4, községekben 5,4 millió forint volt.

Budapesten a használt lakások négyzetméterára 226 ezer forintról 229 ezer forintra emelkedett 2013 óta, aminek oka az értékesített lakások méretének csökkenése 58 négyzetméterről 57 négyzetméterre, továbbá a kerületek közötti arányok változása. A községi lakások négyzetméterára mindössze negyede a budapestinek, 57 ezer forint.

Idén számottevő, minden megyére kiterjedő áremelkedés volt a Dél-Alföldön. Nyugat- és Dél-Dunántúlon összességében szintén emelkedtek az árak, azonban megyénként eltérően, Győr-Moson-Sopron megye és Somogy megye árai emelkedtek kiugróan. Továbbra is valamennyi megyében csökkentek az árak Közép-Dunántúlon és Észak-Alföldön - olvasható a KSH kiadványában.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com