KSH: tovább lassult a termelői árak emelkedése júliusban (2. rész)

Júliusban az ipari termelői árak 1,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, ezzel tovább lassult az emelkedés üteme a júniusi 1,5 és a májusi 2,7 százalék után - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).A lassulást a belföldi értékesítési árak okozták, átlagosan 2,2 százalékkal nőttek az előző havi 3,2 százalék után, míg a forintban számolt exportárak ugyanúgy 0,8 százalékkal nőttek éves összevetésben, mint júniusban. A belföldi értékesítésben 3,6 százalékkal emelkedtek a feldolgozóipari termelői árak, bár a járműgyártásban a tavalyi szinten maradtak. Negyedik hónapja 5 százalékot meghaladó az élelmiszeripari termékek drágulása, a vegyiparban 9,0 százalékkal emelkedtek az árak tavaly júliushoz viszonyítva.

    
A rendeltetésük szerint fogyasztási cikkek belföldi termelői ára 5,1, a beruházási javaké viszont csak 1,3 százalékkal nőtt. Az exportárak emelkedését az élelmiszerek 1,4, a vegyipari termékek 3,9 és a gyógyszerek 2,7 százalékos áremelkedése húzta, míg a nagyobb exportáló ágazatokban, a járműgyártásban, gépgyártásban és a villamosgépek gyártásában minimális, 0,3-0,7 százalékos árcsökkenés következett be. A számítástechnikai termékek exportára is csak 1,0 százalékkal emelkedett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com